NEWS ARCHIVE

„Tanodásnak lenni jó!!!”

„Tanodásnak lenni jó!!!”
2015. július 27. 10:08

Örömteli, de egy kicsit szomorú is tudósítani mindarról, aminek egy hétig részese lehettem Bogácson. A nyíregyházi Huszár-telepen működő Magvető Görögkatolikus Tanoda diákjainak volt záró táborozása abban a kis községben, ahol a jó strand mellett elég sok egyéb szabadidős tevékenységet is lehet szervezni. Én mint külsős segítő vettem részt a táborban, de az 5 nap alatt leképződött a 26 hónapi munka minden pozitív és negatív része. Természetesen a végén a könnyek sem maradhattak el, akár a tanárok vagy a diákok részéről. 26 hónap együtt, embert próbáló, és személyiséget fejlesztő dolog. A diáknak, hogy meg tud e felelni a követelményeknek, akár egyedül vagy közösségileg. A pedagógusnak, hogy tudva itt valami véget ér el tudja-e engedni a rábízottak kezét. A program nagyon sokszínű volt. Az első nap Diósgyőrben álltunk meg, és tekintettük meg a Várban látható kiállításokat. A keddi nap a helyi természeti látványosságokat néztük meg. Nem ismeretlen fogalom számunkra a kaptárkő, és a hangaréna. Szerdától viszont három napon át az önfeledt strandolásé volt a főszerep, egymásra nagyon figyelve. Mindenkit haza vártak. A szerda este egy csoportépítő játéknak köszönhetően született meg a címben idézőjelben jelzett sor. A gyerekek egyik feladata egy induló írása volt, és megragadták a lényeget, mindent beleszőttek amit megtapasztaltak! De a záró sor a lényeg TANODÁSNAK LENNI JÓ!!! Az utolsó nap délelőttján meglátogatva a római katolikus templomot, hálát adtunk és megköszöntük a hátunk mögött levő 26 hónapot. Itt és most egy 26 hónapos projekt véget ért, de bízunk benne, hogy a szívekben, a lelkekben folytatódik tovább.
Köszönjük mindenkinek, aki hozzásegítette ezeket a gyerekeket, hogy a nyarukban legyen egy hét, ami örömmel és élménnyel teszi őket gazdagabbá!

-tb-

A tábor TÁMOP-3.3.9.A-12/2-2012-0027„MAGVETŐ – Görögkatolikus Tanoda a nyíregyházi Huszár-telepen élő halmozottan hátrányos tanulók segítésére” projekt keretében valósult meg.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert