HÍRARCHÍVUM

A szatmárnémeti máltai segélyszolgálat gyermekei a nagypeleskei ifjúsági táborban

A szatmárnémeti máltai segélyszolgálat gyermekei a nagypeleskei ifjúsági táborban
2015. július 29. 09:05

Az elmúlt héten, július 20. és 26. között, harmadik alkalommal került megrendezésre Nagypeleskén a PIT elnevezésű nyári, ifjúsági találkozó. Az idei összejövetel jelmondataként a szervezők a következő idézetet választották: “... mint Illés a pusztában.” A tábor ugyanis Szent Illés próféta napján kezdődött és szinte pusztai körülmények várták a résztvevőket, akik megérkezésük után nyomban neki is láttak a sátorkészítésnek. A regisztrációt a programismertetés követte, majd ismerkedés, vacsora és az első kulturális program keretén belül szabadtéri fimvetítés és karaoke, ahol már gyűjteni lehetett az értékes pontokat a hétvégi vetélkedőre, s növelni a nyertes csapat az esélyeit. A filmeket ugyanis nem egyszerűen nézni kellett, hanem egy adatlapon válaszolni kellett a szervezők által, a filmekkel kapcsolatos kérdésekre. A 90 résztvevőt számláló táborozó nagy része a görögkatolikus parókia udvarán sátrakban volt elszálásolva, a falubeliekből néhányan otthon aludtak, de minden közös programon kötelező volt a jelenlét. Mivel ilyen nagy létszámra nem számítottak, így nagyon jól jött a Romániai Máltai Segélyszolgálat Szatmárnémeti kirendeltségének hivatásos önkéntes csapata, akik nemcsak magas szintű hozzáértéssel, de példamutatással is bizonyították rátermettségüket valamint segítőkészségüket. Hegedűs Gergő, Breg Anita, Hegyeli Ildikó, Gyenes Boglárka, Gyenes Kincső, Gyenes Bíborka, Sipos Norbert, Hegedűs Gergő, Erdei Ervin „máltai”-s önkéntesek 32 gyermeket hoztak magukkal a táborba és mutatták be, mit jelent az a munka vagy inkább hivatás, amire vállalkoztak. Vakációzni vágyó fiatalok többsége Szatmárnémetiből érkezett, sokan voltak „hazaiak” Nagypeleskéről, de a jelenlévők közül voltak Pusztadarócról, Szárazberekről, Láíáriból, Batizról, Debrecenből, sőt Ausztriából is.

Az első három nap délelőttje – bár vakáció van – német tanulással telt. Márton Edith német pedagógus vállalkozott arra, hogy ha rövid idő állt is rendelkezésére, mégis sikerült bevezetnie a táborozókat a német nyelv rejtelmeibe, játékosan és egyszerűen oktatta a német alapfogalmakat, sőt énekeket és táncot is betanított. Az elmúlt év sikereiből merítve idén is volt képzőművészeti oktatás, amit Kiss István és felesége Gréta vezetett. Nyakékek, karperecek, fülbevalók készültek saját részre és egymást megörvendeztetve ajándékul. A gyermekek hamar kedvet kaptak arra, hogy saját kezűleg kiformázzák és agyagba önthessék a Szent Miklós ikon karcolatát, valamint a keresztény hit legősibb szimbólumát, amely a görög iktüsz (IXΘYΣ), azaz hal szóban egy rövid hitvallást is tartalmaz: I = Jészúsz, Ch = Krisztus (Khrisztosz), Th = Isten (Theoú), Y = Fia (Hüiosz) és S = Megváltó (Szótér), azaz Jézus Krisztus, Isten Fia, Megváltó. Ezeket az érméket kiégetve, a tábor végén minden résztvevő ajándékba kapott. Minden nap volt lehetőség lelki feltöltődésre is, és örömmel gyűltek össze a fiatalok az úti ikon elé, ahol a helyi parókus vezetésével imádkozhattak. Mivel szédítően meleg volt az idő, jól esett délben a templom hűvösében naponta elimádkozni a VI. imaórát is. A délután mindig a kupakolás fontos és igen kimerítő foglalatosság légkörében telt, amihez nagyon sok, pontosabban a legtöbb türelem kellett. A cél a kupak-rekord előkészítése volt. Az elmúlt évben 50000 db pillepalack kupakból sikerült elővarázsolni a Peleskei Istenszülő-ikont. Idén többre vállalkoztak a táborozók, ugyanis egy sokkal nagyobb képet kell majd kirakni, ami komoly előkészítést igényel. Színre válogatás, számolás, lyukaztás, tervezés és fűzés szükségeltetik ahhoz, hogy az óriási méretű alkotás megvalósuljon. Tovább kell gyűjteni a kupakokat és rendszerezni. A máltais gyermekek, hamar elsajátítva a tehnikát, ügyesen megalkották a kupaklogójukat is. A Szatmár megyei Környezetvédelmi Ügynökség munkatársai folyamatosan gyűjtötték és gyűjtik továbbra is a kupakokat, valamint aktívan részt vesznek ebben az akcióban és nagy örömmel támogatják a kezdeményezést, ami óriási segítség egy ilyen projektben. De máshonnan is gyűlnek a kupakok. Több iskola is célirányozottan gyűjti a peleskei táborokra a kupakokat, Szatmáron, Pusztadarócon, Túrterebesen, Budapesten, Nyíregyházán, Máriapócson, Nyíracsádon egyaránt. Számos magánszemély is fontosnak tartja, hogy ne kerüljenek a szemétbe ezek a használatra már alkalmatlannak tűnő, színes dugók, hanem nemes célt szolgálva, ugyanakkor védve a környezetet jó helyre kerüljenek. Így válik minden egyes támogató társalkotóvá ennek az ötletnek a megvalósításában. Idén sem marad el a buzdító megjegyzés: „most már ügyelni fogunk a kupakokra és a környezetszennyező anyagokra, amellyel csak a körülöttünk lévő világot pusztítjuk, de általa magunkat is.” A szervezők ez úton szeretnék köszönetüket nyílvánítani azoknak a személyeknek, akik zsákszámra küldik a begyűjtött kupakokat és továbbra is várják a telefonhívásokat. Ugyancsak „védd a környezeted” mottóval fémjelkezve, a tábor résztvevői fákat is ültettek, Halász József, volt nagypeleskei lakos kezdeményezésére, aki 20 fenyőfát adományozott a nagypeleskei görögkatolikus egyháznak. Egy másik új, ugyanakkor elsőre jól bevált, program, óriási sikert aratott. Bálint Katalin iskola és klinikai szakpszichológus, „Önismeret, társismeret és drámajátékok” címmel játékos foglalkozást tartott a résztvevőknek. Ezeken a csoportos foglalkozásokon a gyermekek a tábor mottóját alapul véve, egyéni, páros és csoportos játékok során olyan kérdésekre kerestek választ, mint ki vagyok én, hogyan tudok beilleszekedni egy adott csoportba, tudok-e hitelesen kommunikálni, meg tudok-e hallgatni másokat, mások meghallgatnak-e engem, milyen konfliktusmegoldási módszereket tudok alkalmazni, gyakorlatba ületetni. Lehetőség nyílt arra is, hogy saját következtetéseiket megfogalmazhassák, amit a hétköznapi életben fel tudnak majd használni. A játékok mellett a szervezők lehetőséget biztosítottak arra is, hogy egyénileg, magánbeszélgetéseken a pszichologus szívesen fogadhasson bárkit, ha külön jelentkezett s ott lehetősége nyílt arra, hogy személyesen megnyíljon és belső szorongásaiból feloldódjon. A gyermekek egymás után adták a kilincset csakhogy találkozhassanak és beszélgethessenek a pszichológussal. Az érdeklődők nagy száma miatt a rendelkezésre álló idő kevésnek bizonyult. Pénteken a hagyományőrzésé volt a főszerep. A falubeliekkel karöltve sikerült megjeleníteni egy igazi falusi lakodalmat. Kicsit viccesen, de a legnagyobb átéléssel adták elő az esküvőt, ahonnan a vőfély és a nyoszolyólányok sem hiányoztak. A konyhások pedig 400 fánkot sütöttek, amit a lakodalmas menet minden résztvevője örömmel fogyasztott.

A szombati nap egybeesett a falu fogadott ünnepével. A hagyományokat követve, minden év július 25.-én, Szent Anna elhunytának ünnepén, processzió indul a temetőbe, a valamikor kolerában elhunytak emlékét felidézve. Az idén, 142 éve először, olvasták fel azok neveit, akik annak idején elhunytak. A gyermekek a menetben büszkén vitték vállukon a Nagypeleskei Itenszülö-ikon másolatát.

Vasárnap a templomban a táborozók együtt vettek részt a falu lakosaival a Szent Liturgián. A templomi szertartások után ünnepi ebéd következett, finom peleskei tyúkhúslevessel, amit a peleskei hívek ajánlottak fel. Nem hiányzott a sütemény sem amit az egyik táborozó Durkovics Rebeka édesanyja hozott. A tábor fénypontjaként, a falu művelődési házában, az öt csapatok záró vetélkedője zárta, ahol elő kellett adni a megadott szavakból készített szerelmes leveleket és válaszokat, a bibliai történetet és végül a németórán tanult szerepet. A PIT stábja ez úton szeretné hálásan megköszönni az ígéretüket betartó szponzoroknak a bőkezű adományokat.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert