HÍRARCHÍVUM

Család ünnep és „csoda” ünnep Máriapócson

Család ünnep és „csoda” ünnep Máriapócson
2015. augusztus 3. 09:50

A csodát ünnepeltük Máriapócson 2015. augusztus 1-jén a Család-csodán, a görögkatolikusok családi napján. Az idei évben a görögkatolikus nagycsaládunk Máriapócson találkozott a máriapócsi második könnyezés 300. évfordulójának napján, vagyis a csodálatos könnyezésre emlékeztünk e napon.

A rendezvény előtt pár nappal a szervezők online postafiókába beérkezett egy levél, melyben röviden ez állt: „Szeretnék a családommal részt venni a család ünnepen Máriapócson.” Egy rövid üzenet, de talán ez találta el leginkább a Család-csoda lényegét: család ünnep. Lehetőség arra, hogy a családok együtt töltsenek el egy napot, kikapcsolódjanak és feltöltődjenek, jól érezzék magukat és tapasztaljanak, találkozzanak másokkal és találkozzanak önmagukkal, emlékezzenek és hálát adjanak.

Ez a nap a család csodáját is ünnepelte. Szabados Viktor atya buzdító nyitó gondolatai és a Vidám Manók Együttes gyermekprogramja után Debreceni Csaba és Dobos Rita tanúságtétele hallgathattuk meg. A házaspár mesélt a családjuk csodájáról, a közös imádkozások erejéről, arról, hogyan tud egy kisgyermek is tanítóvá válni, miként bővült a családjuk és lett hat csodálatos gyermekük. Megindító volt hallgatni a családjuk történetét, mely bármely jegyespárnak, házaspárnak, erőt adhat és példát mutathat.

Az Ort-Iki Bábszínház gólyalábasai is meglepték a gyermekeket produkciójukkal, mielőtt mindenki bevonult volna a kegytemplomba, hogy együtt imádkozhassuk el a paraklisz imádságát Fülöp metropolita atyával és Atanáz püspök atyával. Az ebéd után a nők, feleségek és anyák számára dr. Nagy Edit, míg a férfiak, ifjak és apák számára Erdei Sándor tartott mély, elgondolkodtató és identitást tisztázó előadást. A szülők bátran részt vehettek az előadásokon, hiszen az egész nap folyamán a Bábika Játszóház biztosított a gyermekek számára kézműves foglalkozást, a legkisebbeknek játszószőnyeget, de volt állatsimogatás, ugrálóvár és szamár húzta szekérrel is lehetett tenni egy kört.

Nagyon népszerűek volt az egész nap folyamán a beszélgetős sátrak. A Csoda patikában Revák István atya „rendelt”. A családok különféle „család-betegségekre” kereshettek gyógyszert és gyógymódot. A „Lelki-fröccs” sátorban Kocsis István atya vezetésével lehetett mély, lelki dolgokról beszélgetni a Szentírás segítségével. A „Görög Menta” sátorban a Görög Menta Lelkiegészség Szolgálat szakemberei Tóth András atya és felesége adtak lehetőséget megnyílni és elmélyedni egy-egy minket és családunkat érintő kérdésben.

A nap táncházzal és Terdik János atya gondolataival zárult le.

Köszönjük szépen mind a közel 450 részvevőnek és mindenkinek, aki valamely módon a nap sikeréhez hozzájárult! Együtt, egy családként sikeredett a nagycsaládi találkozónk ilyen jól.

 

Tóth Teodóra
fotó: Mosolygó Béla és Tóth Teodóra

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert