HÍRARCHÍVUM

Ötezer család húsvétját segítette a nagyböjti élelmiszergyűjtés

Ötezer család húsvétját segítette a nagyböjti élelmiszergyűjtés
2010. április 9. 11:28

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által körlevélben is meghirdetett tartósélelmiszer-gyűjtési akció március 21–28. között jelentős eredménnyel zárult. A hívek egy héten keresztül vihettek a templomokba tartós élelmiszereket, hogy ezzel is segítsék a nehéz helyzetben lévő családokat. Az így befolyt közel 50 tonna élelmiszerből több mint 5000 család kaphatott húsvéti élelmiszercsomagot.

Az adományokat a plébániai karitászcsoportok tagjai rendszerezték, és 8-10 kg-os csomagokat készítve a plébániájuk területén élő rászorulóknak, nehéz helyzetben élő nagycsaládosoknak és egyedülálló idős embereknek juttatták el. A színültig megtöltött csomagok változatos termékeket tartalmaztak. Volt benne tészta, lekvár, liszt, cukor, rizs, tea, édesség, de megtalálható volt benne befőtt, olaj, tartós tej és sokféle konzerv is.

A rászorulók nevében a Karitász hálásan köszöni az adományokat!

A válság időszakában fél éven belül a Katolikus Karitásznak ez volt a második akciója, amellyel a súlyos helyzetbe került emberek segítségére sietett. 2009. év végén 1150 családot támogattunk 15 millió Ft értékben, többek között tüzelővel, gyógyszerrel, tartós élelmiszerrel közüzemi tartozások hátralékának támogatásával segítettük a családokat.


Budapest, 2010. április 8.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2017 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert