HÍRARCHÍVUM

Szentsírőrzés és rendhagyó hittanóra Nyíracsádon

Szentsírőrzés és rendhagyó hittanóra Nyíracsádon
2010. április 12. 10:38

Nyíracsád község több évtizedes hagyománya a szentsírőrzés, ami nem is lenne olyan meglepő, hisz sok helyen találkozhatunk lelkes hívőkkel, akik egymást váltva virrasztanak a Szent Sír mellett Acsádon a Krisztus-katonák odaadó szolgálata is hozzájárul ehhez a sírba tételtől egészen a feltámadásig, éjjel-nappal. Ugyan sok-sok testvérünk és imacsoportjaik is megfordulnak e hosszú virrasztás alatt a templomban, de a Krisztus-katonák ünnepélyes őrségváltása és szolgálata emeli áhítatuk magasztosságát.

A Szent Sír őrzésének kedves momentuma volt, hogy családok, imacsoportok is vállaltak egy-két órát éjszaka, hogy virrasszanak a templomban. Természetesen mindenki csatlakozhatott hozzájuk. Még ha nem mindig hangzott fennhangon el. egy perc sem telt el ima nélkül.

Szombat délelőtt folyamán a hittanosok csoportjai látogatták meg a templomot és a Szent Sírt. Ők korosztályonként fél-fél órát szántak arra, hogy közösen imádkozzanak, és az imáról beszélgessenek hittanárukkal. Az óvodások, a 1-2, 3-4, ill. a felső tagozatos gyerekek és szüleik megható módon álltak meg a Sírnál, kissé kiszakadva a húsvéti készülődés forgatagából, hogy köszöntsék az értük szenvedő és őket szerető Krisztus Istent.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert