HÍRARCHÍVUM

Házaspárok és a családok búcsúja volt a hétvégén Máriapócson

Házaspárok és a családok búcsúja volt a hétvégén Máriapócson
2015. október 6. 13:26

Az egyik legnépesebb zarándoklat Máriapócson az Istenszülő oltalmának ünnepe, amely a családok és az Európai Máriás Háló napja is egyben.

Idén dr. Legeza József újpesti parókus atya mondott szentbeszédet a mintegy kétezer zarándok előtt. Beszédében sok idézetet is hallhattunk az Istenszülő közbenjárásáról. Az egyik Böjte Csaba atyától származott, amely sajátosan érzékelteti a Szűzanya szerepét: Szent Péter panaszosan visszaadja Jézus Krisztusnak a Mennyország kulcsait, mert Mária úgyis sokakat a tudta nélkül beenged a hátsó kapun. Ez az Istenszülő segítsége, mellyel közelebb kerülhetünk Fiához. Legeza atya arra kérte a jelenlévőket, „kössenek szövetséget” a Szűzanyával, és a zarándoklat megkoronázásaként tegyenek valamilyen fogadalmat a Könnyező Kegykép előtt.
A szép októberi időnek köszönhetően a - zarándoklat nevéhez híven - sok család tudott ellátogatni Máriapócsra, így valóban sok értékes fogadalom és ígéret születhetett az Istenszülő oltalma alatt.

 

Nyíregyházi Egyházmegye

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert