NEWS ARCHIVE

Templombúcsú Nyíracsádon

Templombúcsú Nyíracsádon
2015. október 17. 18:17

Október második hétvégéjén tartották Nyíracsádon az Istenszülő Oltalmának búcsúját. A búcsút megelőző három este a lelki felkészülés ideje volt.

Csütörtökön a Szent Liturgia keretében az idős és beteg testvéreinkről emlékeztünk meg. A Szent Liturgia az értük való imádság volt, melynek végén a betegek kenetének ünnepélyes kiszolgáltatása is megtörtént. Idén 40 betegségekkel küzdő testvérünk részesült a gyógyítás szentségében. Azokat, akik egyedül nem tudtak feljönni a templomba a rokonság illetve önkéntes segítők hozták el, majd a liturgia után haza is szállították őket. A betegek kenetének kiszolgáltatását három pap: Csingi Zoltán fülöpi parókus atya, Baráth Gábor káplán és Tóth Elek parókus végezték.

Pénteken gyermekeinkért és fiataljainkért ajánlottuk fel a Szent Liturgiát. Vendégünk Takács Gusztáv atya, a hajdúdorogi Szent Bazil Oktatási Központ lelkésze, a Hajdúdorogi Főegyházmegye ifjúsági megbízottja volt. A liturgia végén röviden bemutatta a hajdúdorogi gimnázium életét.

Szombat az un. „Házasság ünnepe” volt a templomban. A Liturgia a családok hálaadása volt. A 22 jubiláns házaspár neve külön is elhangzott a könyörgések szövegében. Volt olyan házaspár, aki 55 évvel ezelőtt kötött házasságáért adott hálát Istennek, de többen aranymenyegzőjüket és ezüstmenyegzőjüket ünnepelték. A tíz éve házasságot kötött párok közül is többen jelen voltak. A Liturgia végén a templomba lévő házaspárok ünnepélyes áldásban részesültek, s átvehették Kocsis Fülöp érsek atya névre szóló gratuláló levelét is. A Liturgiát Orosz István kállósemjéni parókus vezette, aki idén ünnepelte pappá szentelésének és házasságkötésének 25. évfordulóját.

Isten a vasárnapi búcsút áldásával kísérte, hiszen a nagyon várt eső egész nap hullott az égből. A hálaadó Liturgia vezetője Fekete András atya, a debreceni székesegyház parókusa volt, aki egyben az ünnepi szentbeszédet is mondta. A búcsúünnepen három egyházmegyéből érkeztek papok, hiszen a nyíregyházi és hajdúdorogi mellett a nagyváradi egyházmegyéből is köszönthettünk velünk halát adó vendéget, aki híveivel együtt Érselénről érkezett. Sajnos a Liturgia után nem tudtuk megtartani a szokásos nagy körmenetet, de így is bőséges kegyelemben volt részünk. 

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert