NEWS ARCHIVE

Színezd át! a Bálnában

Színezd át! a Bálnában
2015. október 19. 18:49

A hívó szónak most sem tudtunk ellenállni, s immár negyedszer színesítettük jelenlétünkkel a programot.A rendezvény célja a különböző nemzetiségek kultúrájának megismerése, az együtt játszás, az együtt szórakozás. A roma kultúra mellett a horvát, görög, német nemzetiségek tánca is teret kapott. A rendezvényen jelen volt Balog Zoltán miniszter, Miklósa Erika operaénekes, Oláh Gergő énekes. Ebédre természetesen most is hodászi töltött káposztát és cigány lecsót szolgáltak fel.

Amíg az egyes állomásoknál a gyerekek rajzoltak, festettek, addig a görögkatolikus cigánypasztorációs munkánkat bemutató asztalnál a debreceni Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium hallgatói a gyerekek kezére varázsoltak szebbnél szebb és színesebb csillámtetoválást.Míg a gyerekek mintát és színt választva türelmesen várták a sorukat, addig a felnőttek szemlélődtek, kiadványainkat olvasgatták.

Juhász Éva
cigányügyi megbízott

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert