HÍRARCHÍVUM

25 órás imádsággal készül Hajdúdorog megünnepelni a Szent Bazil középiskola 25 éves fennállását, ez egyben a székesegyház búcsúi ünnepének előesti virrasztása is

25 órás imádsággal készül Hajdúdorog megünnepelni a Szent Bazil középiskola 25 éves fennállását, ez egyben a székesegyház búcsúi ünnepének előesti virrasztása is
2015. november 19. 18:25

A nagy ünnepek előestéjén régi hagyomány egyházunkban a virrasztás, így készülve lelkileg és imádsággal a másnapi alkalomra. A hajdúdorogi székesegyház címünnepe az Istenszülő templomba vezetése. A november 21-én szombaton celebrált püspöki Liturgiára éjszakai virrasztással készülnek a hívek.

Ez a virrasztás összekapcsolódik a Szent Bazil Oktatási Központ 25 éves múltjával. Az imádság célja, hogy a város minden lakóját és az Oktatási Központ minden diákját bekapcsolja a lelki készületbe. A hosszú imádságon Kocsis Fülöp metropolita atya is részt vesz, egyes szertartásokat ő vezet. A virrasztásból az óvodától az általános iskolán át, a középiskolán keresztül a felnőtt hívekig mindenki igyekszik kivenni a részét, és természetesen minden kedves imádkozni vágyót is szeretettel várunk.

A tervezett program a következő:

idő

liturgiák

11.00-12.00

Nyitó szertartás: paraklisz

12.00-13.00

VI. imaóra és déli istentisztelet

13.00-14.00

Akathisztosz

14.00-15.00

Zsoltárolvasás

15.00-16.00

IX. imaóra

16.00-17.00

Paraklisz

17.00-17.30

Zsoltározás

17.30-18.30

Szent Liturgia

18.30-23.00

Virrasztás szertartásai

23.00-24.00

Zsoltározás

24.00-01.00

Éjféli zsolozsma

01.00-02.00

Zsoltározás

02.00-03.00

Zsoltározás

03.00-04.00

Zsoltározás

04.00-05.00

Zsoltározás

05.00-06.00

Zsoltározás

06.00-07.00

Szent Liturgia

07.00-08.00

I. Imaóra

08.00-09.00

Szent Liturgia

09.00-10.00

III. Imaóra

10.00-12.00

Püspöki Szent Liturgia

/Hajdúdorogi Főegyházmegye/

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert