HÍRARCHÍVUM

Az Irgalmasság évének megnyitása Máriapócson

Az Irgalmasság évének megnyitása Máriapócson
2015. december 8. 23:13

December 8-án a máriapócsi kegytemplomban Kocsis Fülöp metropolita, Orosz Atanáz püspök és Szocska A. Ábel kinevezett apostoli kormányzó közösen nyitották meg a Ferenc pápa által meghirdetett irgalmasság rendkívüli szentévét.

A szentév megnyitására virrasztást hirdettek meg a Görögkatolikus Metropólia hierarchái, amely a bizánci rítus előírása szerint a nagy alkonyati és a reggeli istentisztelet (vecsernye és utrenye) együttes végzéséből áll. A virrasztás szertartása ezen az estén azonban nem a megszokott módon zajlott, mivel a vecsernye nem a kegytemplomban, hanem udvarának keleti részén lévő tábori oltárnál kezdődött. A kegytemplomba az Uram, Tehozzád... utáni sztihirák után vonultak be az atyák a hívekkel, amely ezúttal minden jelenlévő számára valóságos bemenetté vált, a hagyományosan szentélyből ki- és bevonuló körmenet helyett.

A menet a Kegytemplom ajtaja előtt megállt, ahol a három egyházmegye vezetői egy sajátos bizánci szertartás keretében - amely a templomszentelés szertartásának is szerves része - nyitották meg a kapukat. A hívek a Sokirgalmú (135. zsoltár) közös éneklésével vonultak be a templomba, s majd ez után folytódott a vecsernye szokásos szertartása a királyi ajtónál a "bemenet" rendjével.

Az ószövetségi olvasmányok után Fülöp metropolita atya homiliájában össze is kötötte ezt a két kaput, a templom bejáratát és az ikonosztáz királyi ajtaját. Az első a teremtéshez hasonlít, melyen át a Teremtő létbe hív bennünket, a második pedig a megváltáshoz, melynek köszönhetően tovább léphetünk, a mennyek országába. A templom ajtajan mindenki előtt nyitva áll, a királyi ajtón át azonban egyelőre nem léphetünk be. Mégis, amikor a szertartások során többször is kinyílik, pontosan azt jelzi, hogy szabad utunk van a mennybe, ahová Krisztus maga, mint a főpap a szentek szentjébe lép, minket pedig saját testének tagjaiként emel be oda.

Atanáz püspök atya a kitett kenyerek megáldása után mondott szentbeszédédet, melyben az Uram irgalmazz! gyakori kiáltásunkra hívta föl a figyelmet. "Ez a szegény kiáltott, és az Úr meghallgatta őt..." idézte a zsoltárt, hozzátéve, hogy éppen azért kiált a szegény, mert tudja, hogy meghallgatják, éppen azért ismételgetjük ezt a fohászt megannyiszor, mert tudjuk, hogy Istenünk irgalmas hozzánk.

Atanáz püspök atya beszéde után a lítián megáldott kenyérből és borból szerény agapé keretében, a megáldott olajból pedig az utrenye alatt Ábel atya olajkenete által részesültek a hívek.

A szertartás szövegei több helyen is igazolták, hogy Ferenc pápa az irgalmasság szentévének és a szent kapuk megnyitására nem véletlenül választotta ezt az ünnepi alkalmat, hiszen az énekelt himnuszokban Mária nem egyszer mennyei vagy üdvösséges kapuként, avagy az élet kapujaként jelenik meg:

"Szent Joákim és Anna ajándékot adtak egykor a papoknak, és mert gyermektelenek voltak, azok nem fogadták el tőlük azt. Majd könyörgést mondtak a mindenek megadójához és könyörgésük meghallgatásra talált és megkapták valóban az élet kapuját; tiszteljük azért az ő szent fogantatását!" (Ünnepi kathizmálion)

A még gyakrabban énekelt tropár szavait bizonyára ebben a most megnyitott évben különös figyelemmel fogjuk majd imádkozni:"Az irgalom ajtaját nyisd meg nékünk, áldott Istenszülő Szűz. Kik benned remélem, el ne tévedjünk, de szabaduljunk általad a bajoktól, mert te vagy a keresztény nép üdvössége."

 

Fotók: Szabó Sándor

 

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert