NEWS ARCHIVE

Ünnepélyesen beiktatták a Nyíregyházi Egyházmegye kormányzóját

Ünnepélyesen beiktatták a Nyíregyházi Egyházmegye kormányzóját
2015. december 12. 16:12

Görögkatolikus Egyházunk és a  hívek  életében  emlékezetes és  eseményekben gazdag év a 2015-ös Tricentenáriumi esztendő.

Ünnepélyes püspöki Szent Liturgia keretében iktatták be tisztségébe Szocska A. Ábelt, a Nyíregyházi Egyházmegye új apostoli kormányzóját december 12-én a nyíregyházi Szent Miklós-székesegyházban. A liturgiát az egyházi kódex alapján Kocsis Fülöp érsek-metropolita vezette, mellette jelen volt Alberto Bottari de Castello, Magyarország apostoli nunciusa, Erdő Péter bíboros, Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke, Orosz Atanáz, a Miskolci Egyházmegye püspöke, valamint az MKPK jelen lévő tagjai és a szomszédos országok több főpásztora is.

A kinevezésről szóló pápai dekrétumot a szertartáson Alberto Bottari de Castello nuncius olvasta fel és adta át Szocska Ábelnek.

Ez a mai nap egy folyamat, egy további érlelődés állomása, mely azzal kezdődött, hogy a Szentatya megalapította a görögkatolikusok számára a sajátjogú metropóliát – hangsúlyozta Erdő Péter bíboros köszöntőjében, majd hozzátette: az egész magyar katolikus egyház közössége erősödött a metropólia létrejöttével. Mint mondta, a most beiktatott apostoli kormányzóra új és különleges küldetés vár, hiszen egyszerre kell részt vennie a metropólia teljes működésének az elindításában és bekapcsolódnia a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) életébe is. Ugyanakkor a keresztények egységének, az ökumenizmusnak az előmozdítása is napi feladatokat ró Szocska Ábelre, illetve nem szabad elfelejtkezni a határainkon túlmutató bizánci rítusú katolikus közösségekkel való kapcsolattartás és együttműködés lehetőségeiről sem.

A bíboros köszöntő szavait követően Kocsis Fülöp metropolita és Orosz Atanáz miskolci püspök papi szolgálatának elismeréseképp hüpogonátiont (a lélek kardja; a főpapi öltözet négyszögletes alakú, díszes bevonatú része, melyet a főpap az övéhez erősítve, térdmagasságban visel) papi mellkeresztet és mitrát (főpapi korona) adott át Szocska Ábelnek, melyek viselésére feljogosították őt az új tisztségével.

Szocska Ábel apostoli kormányzóként való első lépéseinek megtétele előtt arra kért mindenkit, hogy nézzék el azon gyengeségeit, melyekkel korábban megbántott másokat, bocsássanak meg neki, és áldásukkal kísérjék őt ezen az új úton.

 Szent Miklós, Szent Szpiridon és Boldog Romzsa Tódor püspökök, mint juhaikat ismerő és azokért életüket odaadó jó pásztorok álljanak példaként az új apostoli kormányzó előtt most megkezdett szolgálatában – emelte ki szentbeszédében Orosz Atanáz püspök. A főpásztor e három szentéletű püspök életén és munkáján keresztül hívta fel a figyelmét Szocska Ábelnek az előtte álló feladatokra, melyek közül a legfontosabb a jézusi példa teljes és hiteles megélése: legyen mindenki pásztora, aki ismeri juhait, mely juhokért életét is oda kell, hogy adja.

Segítsetek! – fordult mindenkihez röviden a Szent Liturgia végén Szocska Ábel, felhívva a figyelmet arra, hogy új feladatát nem neki kell egyedül végezni, mert nem is akarja és nem is tudná. Ezért arra kérte minden paptestvérét és azok családjait, a hívőket és a testvéregyházakat, hogy álljanak mellette tettekkel és imával most megkezdett új szolgálatában, mert azt jól csak az ő segítségükkel töltheti be.

Szocska A. Ábel a Nyíregyházi Egyházmegyét eddig ideiglenes kormányzóként irányító Orosz Atanáz miskolci püspököt váltja a tisztségében.

Mennyei Atyánk bőséges áldása, könnyező Szűzanyánk anyai szeretete vezesse kormányzói szolgálatában!

 

 

 Nyíegyházi Egyházmegye
Fotók: Szabó Sándor

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert