NEWS ARCHIVE

Börtönpasztoráció

Börtönpasztoráció
2010. április 27. 11:27

„Börtönben voltam és meglátogattatok” (Mt. 25,36). Ezzel a szentírás idézettel kezdte előadását Hajdú Miklós római katolikus plébános, börtönlelkész, aki a sátoraljaújhelyi czerkóban beszélt a börtönpasztoráció történetéről, feladatairól, a fogvatartottak lelki életéről.

Jézus előbb említett szavaival bíztatta Ciprián, vértanú püspök a híveit elsőként arra, hogy az ártatlanul fogvatartottak lelki gondozását, támogatását vállalják fel. Nem a köztörvényes bűnözők jó útra térítése tehát a börtönpasztoráció, hanem az igaztalanul fogvatartottak támogatása, lelki gondozása. Hajdú Miklós történeti áttekintésében kitért az 1949-es esztendőre. Addig ugyanis a börtönlelkészi munka folyamatos volt Magyarországon, majd az akkori igazságügy-miniszter megszüntette a lelkészi szolgálatot. A diktatúra esztendeiben az állam és az egyház életét szétválasztották, és megtiltották a szabad vallásgyakorlást is. A büntetés-végrehajtási intézményekben bezárták a kápolnákat, és hivatalosan megszűnt a hitélet. Nem hivatalosan azonban folytatódott, mert a diktatúra idején sok lelkipásztor és szerzetes került börtönbe, és ők titokban folytatták a börtönpasztorációt.

A rendszerváltás után újra megkezdték a munkát, 2000-ben már rendelet hívta életre a Börtönlelkészi Szolgálatot. Jelenleg 15 főállású, és 17 részmunkaidős lelkész látja el ezt a szolgálatot.

A lelkész szerint a legfontosabb feladat, a személyes beszélgetés. Sok fogvatartott itt találkozik először a hittel, egyesek azt sem tudják, milyen vallásúak. Türelemmel kell őket bevezetni a Biblia ismeretébe, az imádságokba. A sátoraljaújhelyi fegyházban Miklós atya a napi szentmisén kívül rendszeresen tart bibliaórát, szentírás magyarázatot, énekes foglalkozásokat. Külsős vendégeket is meghívnak egy-egy beszélgetésre, melyen a fogvatartottakat érdeklő kérdéseket, problémákat vitatják meg. Minden alkalommal tartanak mécses foglalkozást, ezen együtt olvassák a liturgiát, mondják az imádságokat, ifjúsági énekeket énekelnek, teszteket töltenek ki, majd értékelik azokat.

A börtönlelkészi munka azonban nemcsak a fogvatartottakkal való törődést jelenti. Magában foglalja a missziókkal, felekezetekkel, karitatív szervezetekkel való kapcsolattartás koordinálását, és a börtönök, fegyházak dolgozóinak lelki támogatását is.

Áldozatos és szép munkájáról, a börtönpasztoráció hetén beszélt a sátoraljaújhelyi híveknek Hajdú Miklós börtönlelkész.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert