NEWS ARCHIVE

Duna szentelés Budapesten

Duna szentelés Budapesten
2016. január 7. 08:46

Vízkereszt ünnepén a keresztények ősi szokása a vizek megáldása. Krisztus követői ezen az ünnepen megélik azt az örömöt, amit az Isten mélyebb megismerése jelent, hiszen Krisztus Jordánban való megkeresztelkedése alkalmával a teljes Szentháromság mutatkozott meg.

Az örömhír mindenhová eljut, ahogyan a vizek is, amelyek mint az erek, behálózzák a Földet. Vízkereszt ünnepe a szívek mélyéből felhozza az igazi tisztaság utáni vágyat – fogalmazta meg tanításában Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek, a budai Fő utcai görögkatolikus templomban végzett Szent Liturgián. Az ünneplők, Jaczkó Sándor budapesti helynök, a budai papság és a nagy számban megjelent hívek a hagyományoknak megfelelően imádkozva-énekelve vonultak ki a Batthyány térre, hogy ott Fülöp metropolita megszentelje hazánk és Közép-Európa legnagyobb folyóját, azon keresztül pedig a Föld minden vizét, így imádkozva:  

„Mindazoknak, akik abból merítenek és ízlelnek, váljék lelki és testi megtisztulásukra, betegségeik gyógyulására, lakóházaik megszentelésére, legyen az hathatós erejű minden jó és hasznos dologra.”

Makláry Ákos

parókus

Fotó: Kalotai László

Hajdúdorogi Főegyházmegye

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert