NEWS ARCHIVE

MEGVALÓSULÁS ALATT „A HAJDÚDOROGI FŐEGYHÁZMEGYE ENERGIAHATÉKONYSÁGI FEJLESZTÉSEINEK ELŐKÉSZÍTÉSE” CÍMŰ PÁLYÁZAT

MEGVALÓSULÁS ALATT „A HAJDÚDOROGI FŐEGYHÁZMEGYE ENERGIAHATÉKONYSÁGI FEJLESZTÉSEINEK ELŐKÉSZÍTÉSE” CÍMŰ PÁLYÁZAT
2015. november 15. 10:12

Lezajlottak az árajánlatkérések és közbeszerzési eljárások, amelyek alapján a főegyházmegye megkötötte a szerződéseket a projektben vállalt feladatok megvalósítására. A tervezési munka folyamatos. 

A kataszter pályázat II. fázisában az épületek felmérési munkáira, valamint az energetikai tanúsítások és energetikai vizsgálatok, javaslatok elkészítésére vonatkozóan közbeszerzés útján a Tomlin Kft-vel és a TOTAL Komfort Kft-vel kötöttünk szerződést. A számos szakember bevonását igénylő munka hatékonysága érdekében rendszeres konzultációkat tartottunk, a folyamatosan készülő dokumentumokat pedig megosztott szerveren tároltuk, hogy azokhoz minden érintett és abban dolgozó szakember azonnal hozzáférjen.

A kataszter pályázat III. fázisába összesen 10 épületet tudtunk kiválasztani részletes, kiviteli terv szintű továbbtervezésre. Közbeszerzés és ajánlatkérések útján nyolc tervező vállalkozással kötöttünk generál tervezési szerződést.

Az Fejérdy és Bartók Építészeti Kft. készíti a hajdúdorogi Szent Bazil Görögkatolikus Általános Iskola régi épületszárnyának terveit. Ugyanezen tervező csapat készítette korábban az iskola épületegyüttes többi részének terveit is, így nem okozott problémát a helyszíni illeszkedés biztosítása.

Az Etalon 2000 Kft. készíti a nyíradonyi Szent Mihály Görögkatolikus Általános Iskola terveit.

A Standard Primitives Kft-vel a gacsályi Szent Anna Idősek Otthonának energetikai felújítására vonatkozó kiviteli tervek elkészítésére kötöttünk szerződést.

A Krämer, Kiss és Társaik Kft. készíti a budapesti Szinaxis Görögkatolikus Diákotthon felújításának terveit, a KSK Kft. a szolnoki Szent Tamás Görögkatolikus Általános Iskola terveit, az Optimum Terv Kft. pedig a hajdúdorogi Szent Bazil Görögkatolikus Óvoda felújításának, energetikai fejlesztésének terveit dolgozza ki.

A TÉR Építész Iroda Bt. készíti a debreceni Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola és Óvoda kiviteli terveit két telephelyen, az LH Audit Kft. pedig a nyíracsádi Szent Piroska Görögkatolikus Általános iskola, valamint a szolnoki Szent Tamás Görögkatolikus Óvoda terveinek összeállítására kapott felkérést.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum


Csatolt dokumentum(ok):

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert