HÍRARCHÍVUM

Szent Efrém-napok 2016

Szent Efrém-napok 2016
2016. január 30. 23:59

 

A Görögkatolikus Metropólia 2016-ban immár harmadik alkalommal keltette életre a Szent Efrém-napok elnevezésű rendezvényét, amelynek során, névadójához híven – akit már kortársai a „Szentlélek hárfája” megtisztelő címmel illettek, és feljegyezték, hogy énekei, himnuszai sok embert vezettek vissza az „igaz útra” – színes zenei és szellemi feltöltődést ígérő programokkal várta az egyházi zene iránt érdeklődő közönséget.

A két napos rendezvény Debrecenben kezdődött, ahol Kocsis Fülöp metropolita ünnepélyes vecsernyét végzett a görögkatolikus főszékesegyházban. Este 19.00 órától különleges élményben részesültek akik meghallgatták a Lautitia gyermekkar és a Munkácsi fiúkórus angyali énekét.

Másnap a „három szent főpap” bizánci ünnepén, Nyíregyházán a Szent Miklós-székesegyházban, Kocsis Fülöp metropolita diakonussá szentelte Boros András tanulmányvégzett papnövendéket. Ezután az örömteli esemény után folytatódott a „Szent szöveg – szent zene” elnevezésű konferencia a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán. Az érdeklődő közönség dr. Déri Balázs, dr. Kajtár Edvárd atya és Dr. Bubnó Tamás vitaindító gondolataival lett gazdagabb.

A délután újabb zenei eseménnyel folytatódott, a Szent Atanáz kórus, és a Glória kicsinyek kórusa előadásában elhangzott a Dániel-Játék, ami egy középkori liturgikus drámajáték. Végezetül a Szent Efrém-nap zárásaként a debreceni Lautitia kamarakórus és a Munkácsi fiúkórus adott nagysikerű koncertet.

Köszönjük az aktív részvételt, és a vendéglátók alázatos munkáját!

 

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert