NEWS ARCHIVE

Görögkatolikus közösségi házat áldottak meg Tuzséron

Görögkatolikus közösségi házat áldottak meg Tuzséron
2016. február 4. 10:47

Kocsis Fülöp érsek-metropolita, Orosz Atanáz miskolci püspök és Szocska A. Ábel, a Nyíregyházi Egyházmegye apostoli kormányzója közösen áldotta meg február 2-án a „Kultúra – ami összeköt” című pályázat keretében megépült, közösségi célokat szolgáló Művészetek Házát a szabolcsi Tuzséron.

Sajben Zsolt záhonyi parókus köszöntő szavai után Tilki Attila országgyűlési képviselő üdvözölte az egybegyűlteket. Ezt követően Orosz Atanáz püspök beszédében a művészet fogalmának sokféle értelmezési lehetőségéről szólt. Mint mondta, ez a sokféleség összekapcsolódik a közösségi ház céljaiban és programjaiban rejlő számtalan lehetőséggel.

A ház átadásával kezdetét veszi egy többéves munka, amely során különféle közösségépítő célú programok valósulnak meg Tóth Tiborné szakmai felelős vezetésével.

A pályázat – amely európai uniós és állami finanszírozásból valósult meg – előkészítése és beadása még Kocsis Fülöp püspöksége alatt a Hajdúdorogi Egyházmegye nevében történt, a beruházás Orosz Atanáz kormányzósága alatt fejeződött be az újonnan alapított Nyíregyházi Egyházmegye területén, s most Szocska A. Ábel apostoli kormányzó vezette a Nyíregyházi Egyházmegye fenntartásába.

Nyíregyházi Egyházmegye

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert