NEWS ARCHIVE

Szavakban leírhatatlan-Válogatás Magyarország élő bizánci művészetéből

Szavakban leírhatatlan-Válogatás Magyarország élő bizánci művészetéből
2016. február 5. 09:13

A cím, "Szavakban leírhatatlan" egy kis szójáték is, hiszen gyakran az ikonfestés kifejezés helyett azt hallhatjuk, hogy az ikonokat írja az alkotó, helyesebben maga Isten írja az alkotó keze által, mint  ahogy a görög ikonokon található "szignó" esetében is olvasható:" Isten bűnös szolgájának N-nek keze által". Továbbá képek által gyakran tömörebben, szemléletesebben tudunk teológia igazságokat kifejezni,vagy éppen egy-egy ünnep tartalmát összefoglalni mint szavakkal tehetjük. Ez a speciális ikonarcúság a bizánci rítusú kereszténység különös sajátossága, amelyet ugyan az ikontisztelet fejez ki a legvilágosabban, mégis, aki ismeri a liturgikus szövegek költőiségét, vagy az Isteni liturgia mozgásait lépten nyomon tetten érheti. 

A Párbeszédek Házában nyíló kiállítás célja több, mint egy átlagos kiállításé, mert nem csupán a szem gyönyörködtetésére szolgál, hanem, mint ahogy Sajgó Szabolcs atya megfogalmazta a nagyböjt idején az elmélyülés, a szemlélődés, a meditáció helye is lesz. Maguk az alkotások egy jelenleg kiállító és előadótérként szolgáló hajdani templom térben kerülnek elhelyezésre. Ez is kivételessé teszi a kiállítást, hiszen az itt látható tárgyak többsége egyébként is egy-egy templomot díszít, ahol az áhítat, az istenhez való közelebb kerülés eszközei.

Maga a válogatás egy nagyon szép keresztmetszetet kíván nyújtani a Magyarországon alkotó ikonfestők munkájából. Azt hiszem, hogy az itt megtekinthető alkotások jól mutatják azt, hogy az "ikon" ma is élő és fejlődő műfaj, nem csupán a régi kolostorok berendezési tárgya, hanem a ma emberét is képes megszólítani, legyen hívő, vagy kereső. Nyelvezete, képi világa nem egy korszakhoz kötött, hanem egyetemes, hiszen az evangélium isteni kézzel írott szavait tárja elénk.

Seres Tamás

ikonfestő

Hajdúdorogi Főegyházmegye

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert