HÍRARCHÍVUM

Ferenc pápa és Kirill pátriárka történelmi találkozója Kubában

Ferenc pápa és Kirill pátriárka történelmi találkozója Kubában
2016. február 6. 06:53

Nagy örömmel vettük a hírt, hogy Ferenc pápa és Kirill pátriárka hamarosan találkozni fognak egymással Havannában. Csaknem olyan véletlenszerűen adódott ez az alkalom, mint ahogyan egyszer csak leomlott a berlini fal. Természetesen sok-sok törekvés előzte már meg ezt a rendkívüli jelentőségű találkozót.

​Több alkalommal is fölmerült, hogy egy ilyen találkozónak éppen hazánk adjon színhelyet. Az ezeket kísérő imáink is beleszámíthatnak abba, hogy most, végre mégis megtörténik a találkozó. Istennek legyen hála!
Nekünk, görögkatolikusoknak, akik a két testvéregyház között állunk, különösen is feladatunk, hogy létünkkel, imánkkal és munkákkal segítsük az egységet, főként Kelet és Nyugat között. Erdő Péter bíboros úr buzdítását is követve csatlakozzunk mi is az imádkozók sorába, hogy ne csak szemlélői, hanem szereplői és részesei is lehessünk Isten e nagy ajándékának, amely minden bizonnyal része lesz annak a még nagyobb ajándéknak, hogy végre teljes egységre jussunk.

Fotó: Magyar Kurír

Hajdúdorogi Főegyházmegye

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert