HÍRARCHÍVUM

Virágvasárnaptól nagypéntekig a szakkollégiumban

Virágvasárnaptól nagypéntekig a szakkollégiumban
2016. április 1. 10:36

Mozgalmas napnak éltük meg az idei Virágvasárnapot. Ezen a jeles ünnepen, Jézus szamárháton érkezett Jeruzsálembe, ahol a gyerekek pálmaágat lengetve fogadták őt.

„Áldott a király, aki az Úr nevében jön! {Zsolt 118,26} Békesség a mennyben és dicsőség a magasságban!” (Lukács 19,38)

Délelőtt a Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégiummal közösen mentünk el a Debrecen-Csapókerti Görögkatolikus Egyházközségbe, ahová barkákat is vittünk szenteltetni. A szent liturgián felmagasztaló érzés volt látni az elmúlt évben készíttetett ikonosztáziont. Számunkra az „ítélő Krisztus” tetszett a legjobban. A liturgia után, mint segítők vettünk részt a közösség által szervezett kézműves foglalkozáson. Készültek a szalvétás képkeretek, a vattával díszített húsvéti bárányok, a virágcserépbe ugrott nyulak, a mákkal, lencsével és sárgaborsóval ragasztott keresztek. A vállalkozó szellemű egyének közösen süthettek. Élvezettel néztük, ahogy a gyerekek és szüleik együtt gyúrták, vágták és formázták a sütésre szánt tésztanyulakat. Mindenki örömmel csodálta a megsült figurákat. Gondolatban egy kicsit mindenkinek eszébe jutott saját gyerekkora, ahogyan annak idején a szüleivel ugyan ezeket a motívumokat készítették. Jó érzéssel töltött el bennünket, hogy visszautazhattunk a múltba, és egy kicsit magunkénak érezhettük az egészet. Délután visszaértünk a kollégiumba, ahol egy kis szusszanás után izgatottan vártuk Kocsis Fülöp érsek-metropolitát. Estére meg is érkezett mindenki, körbe ültünk és egy jó ízű beszélgetésbe bocsátkoztunk. Fülöp atya mesélt nekünk Rómában töltött idejéről, a böjtről és élettapasztalatairól. A beszélgetésbe bekapcsolódott Szentandrássy István Kossuth-díjas festőművész, aki bölcsességével szintén gazdagította világszemléletünket. Szerencsénkre a művész még egy kis ideig velünk marad. Megkoronázva az estét, a kollégium két hallgatóját felköszöntöttük születésnapjuk alkalmából. A vacsora után a beszélgetés kötetlenül folyt. Szinte már családként tudunk körbeülni és asztalt teríteni a kollégiumba, mondhatni ez a második családunk. Véleményem szerint ez után a nap után mindenki jó érzéssel tért nyugovóra, s készültünk lélekben az előttünk álló nagyhétre. A nagyhét szerdáján a tanulókörben, mely második alkalommal találkozott, a világ vallásai volt a téma. Nagypéntek este többen itt maradtak és igazgatónővel együtt éjfélkor az Attila téri templomba mentek virrasztani. Szombat reggel kiürült a kollégium s mindenki otthon várta családjával együtt a Feltámadás ünnepét.

Orosz-Tóth Mihály

szakkollégista

Hajdúdorogi Főegyházmegye

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert