HÍRARCHÍVUM

Az ukrajnai rászorulóknak gyűjtenek vasárnap

Az ukrajnai rászorulóknak gyűjtenek vasárnap
2016. április 22. 13:49

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia is csatlakozik Ferenc pápa kezdeményezéséhez és április 24-én minden katolikus templomban külön gyűjtést hirdet az ukrajnai rászorulók támogatására. Elsősorban pénzadományt várnak. A püspöki konferencia közleményét az alábbiakban olvashatják.                                

Európának ebben a sok nehézség által sújtott országában az erőszak következményeként már ezrek haltak meg és több mint egymillióan a tartósan súlyos helyzet miatt arra kényszerültek, hogy elhagyják földjüket. Ezek mellett gondolnunk kell azokra a testvéreinkre – idősekre, gyerekekre –, akik a viszályok által feldúlt földeken maradnak. Ezzel a szeretetgesztussal nemcsak az anyagiakban való szenvedéseket szeretnénk enyhíteni, hanem kifejezzük a Szentatya és az egész egyház közelségét és szolidaritását. 

Kérjük a hívek nagylelkű adományait ehhez a kezdeményezéshez.

Mivel a Szentatya kérte fel az európai gyűjtésre a katolikus közösségeket, ezért annak eredményét az Apostoli Szentszéknek fogjuk továbbítani. 

A pénzbeli támogatást a következő számlaszámra is várjuk: 

10702071-69121841-51300009

Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 

Forrás: MKPK Sajtószolgálat 

Fotó: KárpátHír 

Magyar Kurír

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert