NEWS ARCHIVE

Emberöltők

Emberöltők
2010. május 12. 14:00

A Magyar Nemzetben (15.o.) Kunfalvy Nóra Egymásra találó címmel számol be arról, hogy a Faludi Ferenc Akadémia Szőts István Filmműhelyének legújabb alkotását mutatták be szombaton az Uránia Nemzeti Filmszínházban, Emberöltők címmel. A 67 perces film a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium tanulóinak szeretetszolgálati munkájába enged betekintést. A 2002-ben elindult szeretetszolgálati program – Arrupe – vezetője, Velkey Balázs, az iskola tanára segítségével forgatta le Hajnal Gergely és stábja a filmet, amelyben a bemutatott három idős asszonyon kívül még számos korosodó ember volt részese a munkafolyamatnak. A filmből kiderül: a programban részt vevő gimnazisták nemcsak idős embereket látogattak otthonukban, hanem jártak hospice-otthonokban, valamint kórházakban, beteg gyerekeknél. A vetítés díszvendége a műhelynek nevet adó rendező özvegye, Szőts Istvánné volt. A vetítés előtt köszöntőt mondott Lázár Kovács Ákos, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kommunikáció és Média Intézetének vezetője és Lukács János S. J., a Magyar Jezsuita Rendtartomány tartományfőnöke. A cikkíró kiemeli: „A dokumentumfilm premierjén egymás mellett ült idős és fiatal szereplő és családtag, vallásos és ateista, és mindenki könnyes szemekkel állt fel a székekből a vetítés végén. Ha csak ennyit sikerült a filmnek elérnie, már megérte elkészíteni.”

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert