HÍRARCHÍVUM

Együtt az úton az ifjúsággal

Együtt az úton az ifjúsággal
2016. április 27. 14:59

A szegedi Gál Ferenc Főiskola teológiai intézetének „Klebelsberg“ auditóriumában kezdődött az egyetemi és ifjúsági pasztorációról szóló ülésszak. Az április 29-ig tartó magyarországi találkozón mindkét pasztorális területről közel ötven nemzeti felelős vesz részt, hogy az “Isten hívására adott válasz kísérése” témaköréről beszéljenek. A találkozó az előkészítési munkafolyamat második szakasza, amelynek célja a 2017. tavaszán tartandó barcelónai európai szimpózium. A „fiatalok keresztény kísérése” a megbeszélés témája, amely találkozóra a nemzetek küldöttei az egyetemi, ifjúsági, iskolai és a hivatásgondozás pasztorális területeiről gyűlnek majd össze.

A 2017-es találkozó és szimpózium középpontjában ténylegesen az európai fiatalok állnak, akik a találkozó témaadói lesznek. A Magyar Katolikus Püspöki Konferenciával és a Szeged-Csanádi Egyházmegyével közösen szervezett találkozó április 29-én ér véget.

 MKPK Sajtószolgálat

Hajdúdorogi Főegyházmegye

 

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert