NEWS ARCHIVE

Katolikus Ifjúsági Találkozó

Katolikus Ifjúsági Találkozó
2010. május 14. 09:28

Május 15-én újra sor kerül a Nagymarosi Ifjúsági Találkozóra, amely a magyar katolikus fiatalok legnagyobb múltra visszatekintő – 1973 óta létező –, évente kétszer (májusban és októberben) megrendezett országos lelkinapja. „Nagymaros” története több évtizedre nyúlik vissza, amikor Sillye Jenő és barátai a Dunakanyarban énekes-imádságos összejöveteleket szerveztek, amelyeket később a fiatalokkal foglalkozó papok, köztük Balás Béla – ma kaposvári megyéspüspök, a Püspöki Konferencia ifjúsági referens püspöke – és Kerényi Lajos pártfogásukba vettek, és segítettek folyamatossá tenni a találkozók megrendezését. Az országos lelkinap sok határon túli fiatalt is vonz, különösen a közeli Felvidékről.

A papság évében megrendezett találkozó mottója: „Mint élő kövek, épüljetek lelki házzá, szent papsággá” (1Pét 2,5). Az előadást ezúttal Szegedi László atya tartja, a szentmisét pedig Udvardy György esztergom-budapesti segédpüspök mutatja be.

 

A nap vázlatos felépítése

9.00 – közös reggeli ima (a Központi Papnevelő Intézet növendékeinek vezetésével)

10.00 – előadás (Szegedi László atya)

11.00 – fakultációk

13.00 – ebédszünet, idő a személyes találkozásokra

14.00 – szentségimádás

15.00 – szünet

15.30 – énekpróba a szentmisére

16.00 – szentmise Udvardy György püspökkel, majd Mária-köszöntő

18.00 – közös éneklés a plébániakertben

 

Milyen programok várják a fiatalokat?

Az előadás után a fiatalok különböző fakultációkon vehetnek részt.

  • Szegedi Lászlót művelődési házban kérdezhetik tovább a témáról az érdeklődők.

  • A templomban a „keresők” számára tart előadást Kerényi Lajos atya.

  • Világiak az egyház szolgálatában címmel Gábriel Zoltán tart előadást a plébániakertben.

  • A református templom szokás szerint egy biblikus előadásnak ad helyet, itt most Mazgon Gábor várja az érdeklődőket.

  • A város felett magasodó kálvárián Brückner Ákos Előd, Várnai Péter és Somogyi Sándor atyák válaszolnak a fiatalok kérdéseire.

  • A Duna-parton kiscsoportos beszélgetések zajlanak.

  • Egy-egy helyszínen férfi, illetve női szerzetesekkel lehet beszélgetni, amelynek lényege, hogy az érdeklődő fiatalok feltehetik kérdéseiket a szerzeteseknek, és közelebbről megismerhetik a rendek életét. A férfirendekkel a templom előtt találkozhatnak a fiatalok, a női rendekkel a napközi udvarán lehet beszélgetni.

  • A plébániatemplom altemplomában a találkozó alatt szentségimádás zajlik.

  • Az előadás végétől a szentmise kezdetéig lehetőség van gyónásra, lelkibeszélgetésre.

 

 

Gyerekmaros

 

A Nagymarosi Ifjúsági Találkozó részeként 1989 óta működik a Gyerekmaros, a fiatalabbaknak és a gyerekeknek szóló lelkinap, amelyen közel 700 gyerek vesz részt, korosztályok szerint négy altáborban:

Kis altábor – 3–7 éves korigKamaszmaros – 12–14 éves korig

Nagy altábor – 8–12 éves korig Diákmaros – 14–16 éves korig

 

Egy-egy altábor több kiscsoportot foglal magában, amelyekben 10–12 gyerek alkot közösséget egymással és csoportvezetőikkel. A programok között szerepel oltárépítés, kiscsoportos foglalkozás, közös imádság, harangozás, énekek, hittanóra, tánc és sok-sok játék. A Gyerekmaros helyszíne a város fölötti hegyen található Köves-mező.

 

A Gyerekmaros honlapja: www.gyerekmaros.hu

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert