HÍRARCHÍVUM

Christos Anesti

Christos Anesti
2010. május 14. 09:35

2010. április 25-én 11 óra előtt néhány perccel Debrecenben a tócóskerti Szent Család római katolikus templomban felcsendült a Christos Anesti kezdetű feltámadási ének. Az énekkar számára egy régen várt pillanat volt ez az úgynevezett beéneklés, de a templom padsoraiban már ültek korábban jövők, és megsejthették, hogy a mai görögkatolikus Szent Liturgia rendkívüli lesz.

Lett is, több okból kifolyólag…

A 2010. esztendő búzaszentelése a tócóskerti görögkatolikus közösségnek sokáig emlékezetes marad, ugyanis úgy érezhettük, hogy Kocsis Fülöp püspök atya idelátogatása során nem csupán a remélt bő termés érdekében szenteli meg a megindult vetést, hanem fiatal közösségükre is kéri a Jóisten áldását: hozzon az is nemzedékeken keresztül bő termést.

A tócóskerti lakótelep Debrecenben egy kisebb városnak felel meg, az itt élő görögkatolikus családok, emberek, vasárnaponként a városrész szívében lévő Szent Család római katolikus templomban részesülhetnek az Eucharisztiában, mely továbbkíséri őket hétköznapi hitükben.

Számukra a saját görögkatolikus templom, egyházi közösség immár elérhető közelségbe került, hiszen január 6-a óta mint szervezőlelkészség működhet.

2010. február egyik vasárnapján Evariszt atya kérte a szertartás befejeztével, hogy a közösség férfitagjai maradjanak a templomhajóban még néhány szóra. 8-9 férfi maradt ott kíváncsian érdeklődni, s így tudtuk meg, hogy egy férfi énekkórus megszervezésén gondolkodik, görög énekeket adnánk elő a Liturgiába ágyazva, amikor is idelátogatna áprilisban a püspök atya.

Akkor úgy éreztem, hogy izgalmas feladatnak tűnik ez mindenki számára, és közösen meg sem fogalmaztuk annak minden nehézségét, vagy akár ének tudásunk, képzettségünk fizikai korlátait. Visszagondolva kijelenthetem, hogy ez a fajta „kishitűség” elkerült engem, mert bíztam abban, hogy a közösségben megtalálom a helyem, és a beígért sok gyakorlás helyre hozza az évek alatt megkopott, nem gyakorolt énektudásom. Ha énektudásunk nem is volt biztos, a hitünk az igen, mert mindannyian igent mondtunk, egyszerűen elfogadtuk ezt az ötletet.

Hétfőn, és néha szerda esténként tudtunk időt szentelni a gyakorlásnak a Szent József Gimnázium ének termében, Glevitzkiné Mudri Szilvia énektanárnő segítségével, aki vállalta, hogy az „öregdiákokból” kihozza a legjobbat.

Görög dalokat énekelni bizony nem tartozik a legegyszerűbb feladatok közé, a görög nyelv világa önmagában ismeretlen volt mindannyiunk számára, illetve azok dallamvilága sem volt teljesen megszokott. Hosszan tartó barátkozás, próbálkozás, betűnkénti silabizálás után jutottunk el a közös éneklés kipróbálásáig. Ezt követően már valóban csak a következetes gyakorlásra volt szükséges ahhoz, hogy igazi kórusként adjuk elő a kiválasztott műveket.

Az igazság az, hogy vártam a hétfő esti próbákat, nem csupán azért, mert ettől reméltem énekkarrierem felemelkedését: tudtam, hogy a Megasztár válogatót egyelőre még nem fogom megpróbálni. Egyszerűen jó volt a munka, az egész napos pörgés után összejönni egy közös éneklésre, ahol szép lassan emberként is feloldódtunk, tréfálkoztunk a feladat megvalósítása során. Nem is tudatosult bennünk, de talán számunkra ezzel valóban elkezdődött a közösségbe való formálódás, esetünkben nem csupán az volt már közös, hogy az ország különböző részeiből Debrecenbe származott görögkatolikusok vagyunk, hanem egy közös feladatot, együttes tevékenységbe ágyazva akartunk megvalósítani a kölcsönös egymástól való függés mentén. Nem csak azt tudtuk meg egymásról, hogy ki mennyire tud énekelni, hanem egy másik ember mélyebb megismerésének izgalmas élményében is részesültünk a próbák során. Ahogy a pedagógia tudománya leírja a közösség fejlődését, már nem csupán a térben való együttlét, együttmozgás, de a közös tevékenység lépcsőfokára is eljuthattunk.

Egy rövidnek, ám tartalmasnak mondható út végére eljutva, eljött az ideje a búzaszentelés vasárnapjának is. Itt kellett megmutatnunk, élményként átadnunk az egész gyülekezetnek és vendégeinknek, megszerzett tudásunkat, de mindezek mellett valahol azt is éreztük, hogy ezzel a közös „fellépéssel” a közösségünket is megjelenítjük, kivetítjük. Szimbolizáljuk azt, hogy magasabb osztályba léptünk, nem csupán arra vagyunk képesek, hogy vasárnaponként, családi és emberi hagyományainknak megfelelően eljárunk a templomba, hanem talán működő emberi, tettre kész közösségként is tekinthetjük már magunkat.

Ahogy a búza megszentelődött és remélhetjük annak bőséges termését, kis közösségünk is elindulhatott a fejlődés útján. Reméljük, hogy a búzához hasonlóan ez is szárba szökik és meghozza gyümölcsét.

Az alkalmi énekkar tagjai a Szent Liturgia végeztével, jóleső érzéssel csak annyit kérdeztek, hogy mikor és hol folytatjuk tovább.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2019 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert