HÍRARCHÍVUM

Ökumenikus Mennybemenetel Ünnep Dunakeszin

Ökumenikus Mennybemenetel Ünnep Dunakeszin
2016. május 9. 14:04

Négy történelmi egyház közös szervezésében május 5-én, áldozócsütörtök estéjén, ökumenikus mennybemenetel ünnepet tartottak Dunakeszi Főtéren, melyen részt vett Tuzson Bence, a Pest megye ötös választókerület országgyűlési képviselője is.

Az ünnepi emelvényen jelen volt és beszédet mondott többek között, Kozsuch Zsolt, a Szent Mihály római katolikus templom plébánosa, Kecskés Attila, az Szent Imre templom római katolikus plébánosa, Szőke Attila Szilárd, illetve Kodácsy Tamás, a Református Egyházközség lelkipásztorai, Chikán Katalin, az Evangélikus Gyülekezet lelkésze, valamint Bubrik Miklós a Görögkatolikus Egyház parókusa.

A jelenlévő pásztorok, lelkészek egyöntetűen a krisztusi egység pártfogói, akik nem a különbözőségeket, hanem azokat a dolgokat emelik ki, keresik és hangsúlyozzák, ami összeköt, ami a közös nevező lehet, az olykor eltérő tanítású, vagy szertartású kereszt(y)ény felekezetekben.

Ami Dunakeszin a kereszt(y)ény felekezetek között összefogásban közösségi lelkületben megvalósul példaértékű és követendő minden település kereszt(y)ény közössége számára. Ez pedig harmóniában van az Úr Jézus Krisztus akaratával, hogy követői egyek legyenek, és arról ismerje meg a világ, hogy tanítványai, hogy szeretik egymást. Másrészt bár fájdalmas Krisztus láthatatlan földi testének a megosztottsága, ám valójában az tartozik Krisztus láthatatlan testéhez, aki teljesíti akaratát, és elismeri: Jézus az Úr és az ember csupán szolga.

A négy kereszt(y)ény felekezet 18:00 órára a főtérre hívta meg a dunakeszi híveket egy rendhagyó ünnepségre, amelynek az volt a célja, hogy az Úr Jézus Krisztus mennybemenetelét mindenki számára közelebb hozza, érthetőbbé tegye. Ennek érdekében az egyházak közösen azt találták ki, hogy előzetesen elkészíttettek 300 héliummal felfújt léggömböt, melyre az esemény dátuma és témája volt felfestve. Minden jelenlévőt, - akiknek jutott egyáltalában léggömb, mert többen jelentek meg a helyszínen, mint ahány lufi volt – arra kértek, hogy a lufik madzagjára erősítsenek fel egy kis cédulát, amire írják fel kívánságaikat, kéréseiket.

Az esemény a lelkészek rövid beszédeivel kezdődött, melyet egy négytagú kórus, gitárokkal kísért, taizei Isten dicséretei szakítottak meg, amelyeket a jelenlévő mintegy félezer hívő együtt énekelt. A Mennybemenetel, más néven áldozócsütörtök, áldozónap, Urunk mennybemenetelének ünnepe húsvét után a 40. nap. Ekkor ünnepli a kereszténység Jézus Krisztus mennybemenetelét.

Az Újszövetségi Szentírásban Márk evangéliumának 16. fejezetében, a 19-20. versben így írják le az eseményt:

„Az Úr Jézus pedig miután ezeket mondta nekik, felemeltetett a mennybe, és az Isten jobbjára ült. Azok pedig elmentek, hirdették az igét mindenütt, az Úr pedig együtt munkálkodott velük, megerősítette az igehirdetést a nyomában járó jelekkel.”

Az Apostolok cselekedetei 1. fejezete, 9-11. verse, pedig így számol be a történésekről:

„Miután ezt mondta nekik Jézus, szemük láttára felemeltetett, és felhő takarta el őt a szemük elől. Amint távozása közben feszülten néztek az ég felé, íme, két férfi állt meg mellettük fehér ruhában, és ezt mondták: ’Galileai férfiak! Miért álltok itt az ég felé nézve? Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, úgy jön el, ahogyan láttátok őt felmenni a mennybe.’

Majd fél 7 körül megszólaltak a közeli Szent Mihály római katolikus templom harangjai és a jelenlévők egyszerre elengedték léggömbjeiket, hogy az égbe küldjék üzeneteiket. A mintegy félezer ünneplő pedig hosszú percekig meredt a léggömb felhő után, amint egyre távolodva, kisebbedve eltűnt az égi messzeségben.

És következzék egy rövid idézet az ünnepi alkalommal elhangzott beszédekből:

„Miért álltok itt az ég felé nézve?” (ApCsel,1. 11) 

Körülnéztem, és ott álltunk mi is. Mindannyian ott voltunk, akik várakoztunk, vártunk valamire, ami tiszta és igaz. Ám, az igazságkeresés, szabadságvágy, királyságalapítás, társkeresés és pályaválasztás kellős közepén az Úr felemeltetett, és felhő takarta el őt a szemünk elől. Álltunk ott az ég felé nézve, és ha fehér ruhás angyalok kérdezik is, hogy miért, minden okunk meg volt rá.

Azóta várakozunk. Nem úgy várakozunk, mint akik buszra várnak: ha jön, akkor végre felszállunk rá. Úgy várakozunk, mint akik már részesülnek abban, amire várnak. Mint amikor egy szeretett családtag hosszú útról való visszatérését várjuk: mindig beszélünk róla, önkéntelenül is megterítünk neki vacsorához, és ha nincs is ott, mégis ott van. Állva az ég felé nézve: várjuk azt, aki elment, közöttünk van, és ugyanígy fog visszajönni. Várakozunk határidőre, eredményre, telefonhívásra, e-mailre, lehetőségre. Lehet másképpen is: a kereszt(y)én várakozás nem birtokolja azt, amit vár, de részesedik abban, amit vár.

Úgy várunk Krisztusra, hogy itt van közöttünk. Mara-natha, maran-atha! Jöjj el Uram, az Úr itt van!

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert