HÍRARCHÍVUM

Vad dolgokat kevergettek a szakkollégisták

Vad dolgokat kevergettek a szakkollégisták
2016. május 11. 09:45

2016. április 17-én vasárnap a Debreceni Egyetem főzőversenyt hirdetett az ÁJK-s hallgatók számára, ahol a Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium csapata is részt vett.

A kilenc fős csapat elszántan indult neki a délutánnak, szakácsaink kiosztották a feladatokat, így gördülékenyen és zökkenőmentesen ment a munka.Erősítette csapatunkat Szentandrássy István Kossuth díjas festő is. A menü vörösboros áfonyás vaddisznópörkölt volt vajas nokedli és főtt burgonya körettel. Az idő nagyon szeles volt, úgyhogy a tűzrakásnál szükség volt a fiúk minden kreativitására és kitartására, de sikeresen megoldották a versenyt. Hagymavágás, húsaprítás, paprika és paradicsomszelés, krumpli pucolás, nokedli szaggatás és a pörkölt tökéletes ízesítésének eltalálása, azt hiszem minden feladat külön-külön is jól sikerült, így elfogultság nélkül mondhatom, hogy a végeredmény is eléggé finomra sikeredett. A csapat kitett magáért, kiderült, hogy együtt jól tudunk főzni, ezt majd később is tudjuk majd kamatoztatni a közös hétvégék során.


Muri Eszter

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert