HÍRARCHÍVUM

Szakkollégiumok szakmai napja az egyetemen

Szakkollégiumok szakmai napja az egyetemen
2016. május 19. 09:36

2016. május 13-án, pénteken délután rendezték meg az egyetemi szakkollégiumok első találkozóját az Agrártudományi Karon, a szervező Ihrig Károly Szakkollégium kezdeményezésére. A megnyitón a Gazdaságtudományi Kar dékánhelyettese, Szakály Zoltán és Csernoch László tudományos rektorhelyettes köszöntötte a résztvevőket, majd a szakkollégiumok bemutatkozása következett, összesen 8 előadást láthattunk. Elfogultság nélkül mondhatom, hogy a Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium bemutatkozása igencsak felrázta a közönséget, nagy népszerűségre tettünk szert könnyed és fesztelen előadásmódunkkal. A megnyitó közben már elkezdődött a szakkollégiumok közti főzőverseny is, ami nagyon jó hangulatban telt. Csapatunk már rutinnal rendelkezik a főzőversenyek terén, most slambuccal próbáltuk megnyerni a zsűri kegyeit. Összességében egy jó kedélyű, eredményes délutánon vagyunk túl, sok új ismeretséggel és kapcsolattal lettünk gazdagabbak és reméljük, hogy jövőre is találkozhatunk immár az egyetemi szakkollégiumok második találkozóján.

Muri Eszter
szakkollégista

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert