NEWS ARCHIVE

Budapesten rendezték a Magyar Pszichiátriai Társaság XX. Vándorgyűlését

Budapesten rendezték a Magyar Pszichiátriai Társaság XX. Vándorgyűlését
2016. június 1. 10:07

A Magyar Pszichiátriai Társaság XX. Vándorgyűlését Budapesten, a Kongresszusi Központban rendezte meg május 25-28. között. A neves rendezvénynek Laczkó Zsolt volt a vendégelőadója, debreceni kórházlelkészünk, aki 14 éves pszichiátriai tapasztalata, megfelelő szakképesítései és az előzetesen benyújtott absztraktja (melyet a szigorú szakmai zsűri kedvezően bírált el) alapján érdemelte ki a meghívást. A lelkész „(H)inni vagy nem (h)inni, ez itt a kérdés…” címmel tartotta meg előadását, melyben elsősorban addiktológiai tapasztalataira voltak kíváncsiak a hallgatók. Előadásában Laczkó Zsolt először arra tért ki, mi nem nevezhető hitnek, majd végigvezette a hit fejlődésének az útját az emberi életszakaszokon keresztül. Szabatos definíciókat fogalmazott meg, mi a spiritualitás, a vallás és a hit, melyek ezeknek a fogalmaknak a közös elemeik és a különbségeik. Megpróbált a szakmai hallgatóság előtt tévhiteket és sztereotípiákat is eloszlatni, mely szerint a tudás racionális és reális, míg a hit irracionális és irreális. Ez messze nem így van! Pedig hányszor halljuk önkéntelenül is a mondatokat: „én nem tudok mit kezdeni a hittel, mert én racionális ember vagyok” vagy „ebben már csak hinni lehet, olyan irreális”. Nagy itt a zűrzavar! A kórházlelkész felhívta a szakemberek figyelmét, hogy amíg az embert nem holisztikus, egyedi teljességében kezeljük (mai divatos szakmai kifejezéssel élve: 4D, 4 dimenziós látásmód, amely alapján az ember bio-, pszicho-, szocio- és spirituális lény) addig nem az embert kezeljük, hanem csak egy kiszakított részletét, bármilyen fontos is legyen az a részterület. Előadásának végén a Minnesota modellben szerzett tapasztalataira fókuszált a lelkész, ahol hetente önismereti csoportokat és számtalan beteggel egyéni segítő beszélgetést folytat 2007 óta, statisztikai adatokkal elemezte a hatékonyságban, a felépülésben a hit erejét és szerepét. Előadása az orvos és pszichológus szakmai körökben kedvező fogadtatásra talált, sokan keresték meg az előadás után és a szünetekben elismerésükkel és személyes kérdéseikkel.

A négynapos rendezvényen nem csak egy előadásra kérték fel Laczkó Zsoltot, a debreceni görögkatolikus kórházlelkészt, hanem egy 90 perces kerekasztal beszélgetésnek is aktív, kérdezett vendége volt, ahol olyan hívószavakról fejthette ki véleményét, mint tehetetlenség, változás, spiritualitás.

A konferenciáról pozitív élményekkel, újabb szakmai előadói felkérésekkel tért haza Laczkó Zsolt, öregbítve fiatal Görögkatolikus Metropóliánk hírnevét. 

Hajdúdorogi Főegyházmegye

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert