HÍRARCHÍVUM

Európai Kórházlelkész és Lelkigondozói Hálózat Konferencia Debrecenben

Európai Kórházlelkész és Lelkigondozói Hálózat Konferencia Debrecenben
2016. június 2. 09:50

„A lélek ápolása – a lelki egészségvédelem új lehetőségei" címmel rendezik meg az Európai Kórházlelkész és Lelkigondozói Hálózat Konferenciáját Debrecenben június 1-5. között. Az esemény megnyitójának a Debreceni Református Kollégium díszterme adott otthont. A hálózat kétévente találkozik konferenciák alkalmával, idén 23 országból gyűltek össze a résztvevők – felekezettől függetlenül.

A konferenciát Gecse Attila, a miskolci Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház református lelkészének fanfárja nyitotta, majd Prof. Dr. Bölcskei Gusztáv, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora köszöntötte a résztvevőket. Prof. Dr. Anna Vandenhoeck, az Európai Kórházlelkész és Lelkigondozói Hálózat Konferenciájának koordinátora a kórházlelkészség szolgálatát méltatta beszédében.

Közösen hirdetett igét Dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, Réz-Nagy Zoltán evangélikus lelkész, Kocsis Antal, görögkatolikus pap és Krakomperger Zoltán, római katolikus plébános. A szakmai találkozó megható pillanata volt, amikor Győri Zsófia, az Immánuel Otthon igazgatója közösen táncolt Kulcsár Tamással, az otthon lakójával. A külföldi vendégek állva tapsoltak…

A cél: a tapasztalatok, a jó gyakorlatok átadása és megosztása, a különböző országokban folyó kutatások bemutatása. Az előadások a spiritualitás témakörét járják körbe az egészségügyben. 

Hajdúdorogi Főegyházmegye

 

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert