HÍRARCHÍVUM

Évzáró hangversenyt rendeznek Debrecenben

Évzáró hangversenyt rendeznek Debrecenben
2016. június 9. 10:52

A Szent Efrém Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és AMI szeretettel várja az érdeklődőket az évzáró hangversenyére. Az eseményen közreműködik a Szivárvány Gyermekkar, a Lautitia Gyermekkar, a Lautitia Ifjúsági Vegyeskar, illetve az iskola hangszeres és énekes növendékei.

Az évzárón immár hagyományosan búcsúznak a negyedik és nyolcadikos osztály tagjai az aktuális kórusuktól. Nemes József, karnagy úgy fogalmazott: a hangversenyen azokat a műveket hallhatja a közönség, aminek kell a koncert rutin. Idén nyáron ugyanis sok fellépésük lesz, ez az este egyfajta felkészülés lesz a diákoknak is.

Az esten átadják a Bujdosó Máté díjat is. Máté az intézmény diákja volt, 2013. augusztusában hunyt el, 16 évesen. Az iskola az édesapával közösen hozta létre ezt az elismerést, amit minden évben a leghuncutabb, ugyanakkor a legtehetségesebb diák vehet át a záróhangversenyen. Máté sokat tett a kórusért, szólózott, a színházban is énekelt, emellett tagja volt a Hajdú Néptáncegyüttesnek is. Ezzel a díjjal szerettek volna emléket állítani neki. 

Helyszín: DE Zeneművészeti Kar, Liszt terem

Időpont: 2016.06.10. péntek, 18 óra

Belépő: 1000 Ft, titkárságon lehet megvásárolni. 

Hajdúdorogi Főegyházmegye

 

 

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert