HÍRARCHÍVUM

Kirill pátriárka írása az emberi jogokról

Kirill pátriárka írása az emberi jogokról
2010. május 20. 10:00

A milánói katolikus egyetemen mutatták be május 17-én a moszkvai Kirill pátriárka írásainak második kötetét. A bemutatón felszólalt Dionigi Tettamanzi bíboros, milánói érsek, valamint Hilarion metropolita, a moszkvai patriarchátus külügyi osztályának vezetője.

A Vatikáni Könyvkiadó és a „Sophia: Idea russa, idea d’Europa (az orosz és európai gondolkodás)” nemzetközi szervezet közös gondozásában jelenik meg a napokban Kirill pátriárka új kötete az emberi jogokról. A Szabadság és felelősség: az összhangot keresve. Az emberi méltóság és a személyi jogok című gyűjtemény a pátriárkának az emberi jogokkal kapcsolatos legjelentősebb beszédeit tartalmazza, és néhány hónappal azután jelenik meg, hogy kiadták XVI. Benedek pápa Európáról szóló beszédeit.

„A pápával ugyanazon a véleményen vagyunk az ember méltóságának védelmét illetően Európában, mellyel kapcsolatban elmondhatjuk, hogy ma a katolikus és az ortodox egyház az egyedüli szövetséges a szekuláris és liberális ideológiák elleni küzdelemben. Olyan ideológia ez, mely a kereszténységet társadalmi és közösségi szempontból jelentéktelen sorsa próbálja ítélni. „A modern nyugati társadalom a magánélet keretei közé száműzi a kereszténységet, még veszélyesebb módon, mint ahogy azt a szovjet rezsim tette annak idején a mi országunkban. Ahhoz, hogy ezt a harcot megnyerjük, az Egyháznak komoly és előítéletektől mentes párbeszédet kell folytatnia a világi és liberális társadalommal, azzal a feltétellel, hogy az nem esik az „egyoldalúság” kísértésébe”” – olvasható Kirill pátriárka írásában.

Gianfranco Ravasi érsek, a Kultúra Pápai Tanácsának elnöke a kötethez írt bevezetőjében hangsúlyozza, hogy a pátriárka bátran felemeli hangját a jogok egy olyan új generációjával szemben, mely az eredeti emberi méltóság elkorcsosulását hordozza magában. Pierluca Azzaro, a milánói katolikus egyetem professzora, a kötet kurátora így vélekedik: „XVI. Benedek pápa és Kirill pátriárka arra buzdítják a keleti és nyugati keresztényeket, hogy ne alkalmazkodjanak századunk mentalitásához, és mindenkit hite megvallására hívnak. Fontos, hogy hirdessük a szabadságot, melynek értéke vitathatatlan, viszont nem korlátlan, ugyanis természetéből fakadóan a szabadság összefonódik az igazsággal.”

A kötet megjelenése része a „Sapientia et Scientia” (Bölcsesség és Tudomány) olasz-orosz nemzetközi akadémia május 20-ai megnyitásának Rómában. Az intézmény célja, hogy állandó és közös helye legyen az olasz- és oroszországi vallási és állami vezetők találkozóinak.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert