HÍRARCHÍVUM

Pünkösd Máriapócson

Pünkösd Máriapócson
2010. május 25. 14:12

Kapin István kegyhelyigazgató prédikációjából idézünk.

A pünkösd a legnagyobb ünnepünk a karácsony és húsvét mellett. A különböző nyelvű emberek megértik egymást a Szentlélek csodája nyomán. Ma is szükség lenne megértésre, hogy nemzetet, családot, egyházat tudjunk építeni. A megértéssel a szeretet, szerelem ideje is elérkezik.

És pünkösdkor Jézus környezetében még mindig a törvénnyel vannak elfoglalva. Bizonytalanok, zavarodottak voltak az apostolok, mikor Jézus felszállt a mennybe. Várták, kit küld el maga helyett. Nem törvényt küldött. Jézus Lelket küld, kegyelmet. A törvény a minimum, annak a betartásától nem lesz szabad az ember. Szabadságot adott Jézus a Szentlélek által a megértésre, nagyvonalúságot a türelemre, reményre.

A Szentlélek kegyelme, ha a gyermek erőfeszítéseket téve tanul; ha az asszony nem szidva szól, amikor jogos lenne és meg is tehetné. Higgadtság kell a halálra való készülődésre is, mert a halál nem a megsemmisülés, hanem ígéret a beteljesedésre.

Kérhetjük a Szentlelket, hogy segítsen az imádkozásban, életszámadásban, hogy észre vegyük Isten válaszát, jeleit a kérdéseinkre.

A Szentlélek van a felelős vezetőkkel is, amikor döntést hoznak. Feloldja a Lélek a magányt is. A legkisebb dolgokban is jelen van Isten, ezt a felfedezést a beteg ember is meg tudja tenni. Köztünk van Isten nemcsak a misében, hanem a gyermek játékában, az ápoló segítségében is.

Öleljen át minket a Szentlélek!

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert