HÍRARCHÍVUM

A hajdúdorogi görögkatolikus egyházmegye püspökeként tiltakozom a székesegyházunk képének politikai célú fölhasználása ellen

A hajdúdorogi görögkatolikus egyházmegye püspökeként tiltakozom a székesegyházunk képének politikai célú fölhasználása ellen
2009. június 5. 08:17

Kocsis Fülöp püspök a következő levelet küldte a választási irodának:

Tisztelt Választási Iroda!

Eljutott hozzám a hír, hogy az Önök kerületében olyan propaganda anyag jelent meg, mely félrevezető módon a görögkatolikus székesegyház képét tünteti föl, holott a szövegben erre semmi utalás nincs. Nem is lehet, hiszen annak fölújítása már sokkal korábban megtörtént, mintsem, hogy arra a jelenlegi politikai erők hivatkozhatnának. A templomunk képének fölhasználásával kapcsolatban semmilyen egyeztetés nem történt sem a helyi sem a központi egyházi vezetéssel. Mint utóbb megtudtam, a helyi polgári hatósággal sem. Tisztelettel kérem, hogy állítsák le e a jogszerűtlenül elkészített irat terjesztését. Nem kívánok egyéb helyesbítést. Magam megfogalmaztam egy rövid tiltakozó írást, melyet a sajtónak is továbbítani fogok.

+ Fülöp



Május 27-én a Hajdú-Bihar megyei 9. választókerületben megjelent egy a Magyar Szocialista Párt érdekeit hirdető szórólap, mely az elmúlt időszak fejlesztéseiről ad hírt, mellékelve néhány fényképet is. Ezek között szerepel a hajdúdorogi püspöki templomé, holott annak felújítási munkálatai 1998 és 2002 között történtek. A székesegyház néhány hónappal ezelőtt egy sajátosan vallási esemény miatt került az országos figyelem középpontjába, nevezetesen, amikor gyalogos zarándoklat során ide hoztuk át a Máriapócsi Kegyképet.

A jó érzést sérti, ha a sokunk által szeretett templomunk képét bármely politikai erő vagy szervezet úgy akarja fölhasználni, mintha része lett volna annak fölépítésében, fölújításában, működtetésében. A templom jelkép és felkiáltójel mindazok számára, akik hittel tekintenek rá. Szimbólum, sőt, ikon, mely a Teremtő Isten erejét és szépségét jelzi, közvetíti, árasztja, sugározza. Nem pusztán idegenforgalmi látványosság, s főként nem politikai érdekek eszköze. Jogilag talán nehéz körülhatárolni azt, hogy mit szabad és mit nem szabad tenni a vallási képekkel, eszközökkel, szimbólumokkal. Ám minden erkölcsösen gondolkodó ember számára nyilvánvaló, hogy ezek sokkal értékesebbek és mélyebb üzenetet hordoznak, mintsem, hogy a napi politika színterére kerüljenek.

A hajdúdorogi székesegyház elsősorban a görögkatolikusoké, és azoké a jó szándékú embereké, akik istenkereső szándékkal közelednek feléje. Nyomatékosan kérjük a politikai erőket, hogy tartsák tiszteletben a keresztény emberek értékeit, és azokat ne használják fel saját érdekeik elérésére.

Nem kívánok súlyosabb jogi elégtételt követelni a történtek miatt, mert semmiképp sem szeretném a politikai feszültségeket tovább szítani. Éppen eleget szenvedünk ettől. Az Egyház mindenki felé nyitott, senkit ki nem zár, aki tiszta szívvel keresi és munkálja a Teremtő akarta rendet és boldogságot ezen a földön.

Kocsis Fülöp
hajdúdorogi püspök

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2019 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert