HÍRARCHÍVUM

Ez az a nap, melyet az Úr szerzett

Ez az a nap, melyet az Úr szerzett
2010. május 27. 13:17

Ezzel a zsoltáros idézettel kezdte Lőrincz Krizosztom bazilita szerzetes atya a pünkösd hétfői prédikációját, amikor tíz bazilita harmadrendi tagtól kapta meg az ígéretet, hogy a bazilita rend világi ágának megfelelő szabályzat szerint, elkötelezik magukat a Szentháromságos egy Istennek és a Boldogságos Szűz Máriának. Az ünnepélyes Szent Liturgián részt vett még többek közt Szocska Ábel bazilita atya, János testvér, Janka György atya is.

Ez a vallásos, lelkiségi, görögkatolikus közösség a legősibb a közösségben élő szerzetesi rend. Mindenkit közelebb hívnak példájukkal Jézushoz, a megszentelődésre. Elől állnak ők, mint a harctéren a küzdők, egymást támogatva törekszenek az evangéliumi tökéletesség felé.

Amit ígérünk, számon fogja kérni Jézus, az ígéret mellett a szentek és angyalok tesznek tanúságot. A harmadrendiek öt feladata, a heti áldozás, havi gyónás, ima különleges szándékra és Szentírás olvasás, támogatni az egyházat, buzgó felebaráti szeretet. Ezek az üdvre vezető út kövei. A világi és szerzetes célja is ugyan az, csak másképpen valósítják meg. A családban gyakorolják a szeretet parancsát. Jézus azt mondja: „aki szeret engem, megtartja parancsaimat!”. Ha szeretjük Jézust, az életünkkel is meg kell ezt mutatni. Ne csak hétköznapi keresztények legyünk, akarjunk többet. Egy szívvel-lélekkel, közösséget alkotunk, harmadrendet, ez az egység a Szentlélek műve.

Bármit teszünk, mindig fél szemmel Jézusra kell néznünk. Ő legyen a minta! Úgy kell tenni, ahogy Jézus kéri tőlem. Ezt szeretnék megvalósítani a harmadrendiek. Szent Bazil gondolata szerint, Krisztus követésének sokoldalúnak kell lennie, az ima mellett a tevékeny felebaráti szeretetnek is fontos szerepe van. Komolyan vesszük az Üdvözítő szavait: „jöjj, kövess engem!”. A mostani ígéret, hasonlít a keresztségi ígéretre, új emberré válunk Jézussal, ellene mondunk a gonosznak.

Jézus megígérte nekünk az örök életet. Maga az Isten hisz bennem, ezért mernek a harmadrendiek is ígérni, hogy buzgóbb keresztény életet élnek, és példát mutatnak másoknak. A példamutatás spontán módon máris sikerült Máriapócson, hiszen a harmadrendi szalag átadásakor — ami jel, hogy Krisztushoz tartozunk — Barbi és Szandi ministráns lányok, megkérdezték, hogy ők hogyan tartozhatnának a harmadrendbe! Máris kedvet kaptak a feladathoz!

Köszönjük Illés testvérnek a lelki felkészítést!

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert