HÍRARCHÍVUM

Betegek és gyógyítók búcsúja Máriapócson

Betegek és gyógyítók búcsúja Máriapócson
2010. május 31. 11:19

Május utolsó vasárnapján került megrendezésre a betegek búcsúja Máriapócson, pontosabban a betegek és gyógyítók búcsúja, hiszen Kapin István kegytemplom igazgató, a gyógyítókat, vagyis az orvosokat, ápolókat, gyógyszerészeket is meghívta erre a szép ünnepre.

A Szent Liturgia előtt, dr. Zsámboki Endre kardiológus tartott előadást, akitől megtudhattuk, hogy a megoldhatatlannak hitt helyzetekre is választ ad a Szentírás, mert amikor az ember már tehetetlenül áll egy betegség előtt, megnémulva, olyankor szólal meg Jézus nekünk szóló üzenete. Vaskó György és felesége Judit, megrendítő őszinteséggel meséltek kisfiúk betegségéről, haláláról, s arról, hogy mennyi szeretet, erő fakadt az ismerősökben, családban a nehéz időkben.

A Szent Liturgiát Kocsis Fülöp hajdúdorogi megyéspüspök tartotta, több koncelebráló pap társaságában. Megrendítő volt látni a zarándokok csaknem százezres tömegét. Rakaczky Bazil OSBM szerzetes atyától a következő gondolatokat hallottuk az ünnepi prédikációjában: a beteg ember gyakran teszi fel türelmetlenségében a következő kérdéseket: Miért vagyok beteg? Miért pont én vagyok beteg? Miért ilyen súlyos a betegségem? Elfelejtkezett rólam az Isten? Az én életem már nem ér semmit, hiszen teher vagyok mások számára.

Isten nem felejtkezik el senkiről, Jézus halála értelmet adott a szenvedésünknek. Saját fájdalmainkat Krisztuséhoz kapcsoljuk, így ajánljuk fel Istennek, ettől nyeri el értékét a szenvedés. Nincs hiába való szenvedés. Isten minden felajánlást elfogad. Követjük a Megváltót, felvevén a keresztünket, felajánlva valamilyen célra a testi-lelki fájdalmainkat, pl. a papi hivatásokért, szeretett magyar hazánkért. Jézus átlépi a reménytelenség és elidegenedés korlátját, és gyógyít, csodát tesz, ma is. Különösen igaz ez Máriapócson, a csodatévő Szűz Mária kegykép „lakóhelyén”. A gyógyítók példaképe lehet kalkuttai Teréz anya, aki megköszönte minden betegnek, hogy ápolhatja őket, mert az elesettben, Jézus Urunkat látta, akinek segítséget nyújthatott.

A Szent Liturgia után püspök atya megáldotta az olajat, és a zarándokok felvehették a betegek kenetét. Hosszú sorokban várakoztak a fiatalok is, mert nemcsak a testi bajok, hanem a lelki problémák ellen is hatásos a szentség. A Liturgia után dr. Obbágy Veronika tüdőgyógyász, dr. Kiss Mária reumatológus, dr. Seszták Mária gyermekszakorvos, dr. Káplár Miklós belgyógyász várták segítő, felvilágosító beszélgetésre a beteg zarándokokat.

A lélekemelő délelőtt után püspök atya is részt vett az óvodában megrendezett véradáson.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2019 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert