HÍRARCHÍVUM

Viharkárok Szabolcsban

Viharkárok Szabolcsban
2010. június 16. 13:53

Még le sem vonult az ár Borsodban és Zemplénben, újabb természeti csapás érte térségünket: vihar pusztított Szabolcsban. A szélvész több egyházközségünket is érinti, a legnagyobb károk Szakolyban, Balkányban, Bökönyben, Biriben, Nyírbogáton és Kislétán keletkeztek.

A látvány borzasztó. A szél háztetőket vitt magával, méteres törzsvastagságú fákat csavart ki gyökerestől, villanypóznákat döntött ki.

Az anyagi kár jelentős, a híradásokból naponta sokszor hallhatjuk a semmitmondó számokat, statisztikai adatokat.

Nincs áram, így nincs televízió, nincs számítógép, nincs telefon, nincsenek háztartási gépek. Az ember által épített világ, a technikai találmányaink néhány perc leforgása alatt romba dőlnek. Ami az első nap még bosszantóan hiányzott, a második-harmadik nap már nem fontos. A televízió hiányát hamar meg lehet szokni. A fiatalok a webkamerás csetelés helyett személyesen beszélgetnek a néhány házra lakó barátaikkal. Egyáltalán nem veszítünk semmit, ha kihagyunk néhány epizódot a fontosnak gondolt tévésorozatból. Életünkre semmilyen hatással nem lesznek a foci vb eredményei sem, még ha egy nappal korábban nagyon is fontosnak tartottuk. Hány káresemény kell még ahhoz, hogy észhez térjünk, hogy a kicsavart értékrendünket helyreállítsuk, hogy rájöjjünk, hogy nem is azok a fontos dolgok életünkben, amiket eddig annak hittünk, hogy a széthúzás helyett összefogást hozzon?!

A bajban az ember saját magában is csodálkozva fedezi fel a segíteni akarás vágyát. Nem kapni akar az ember - mint máskor általában -, hanem adni, segíteni van vágyódása. Régi igazság, hogy a baj közösséget teremt, a közös baj összefogást. Megérzi az ember, hogy a modern(nek hitt) életünk által szétzúzott közösségek mennyire fontosak lennének, és az általunk birtokolt tárgyak mennyire haszontalanok. A Szentlélek segítségével talán egyre többen észreveszik a jót a rosszban.

Nem akarok túl utópikus jövőt képzelegni, hiszen az emberek - általában - gyarlók, és nem hogy más kárából nem tanulnak, még a sajátjukból sem, és a rend helyreálltával első dolguk lesz a tévé távirányítója után nyúlni, a számítógépet bekapcsolni, hiszen ezek nélkül élni „elképzelhetetlen”!

De jusson eszébe mindenkinek, a világon semmi nem történik véletlenül. Tanuljunk a bajból, ne múljék el haszontalanul!

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert