HÍRARCHÍVUM

Tanév végi hálaadás

Tanév végi hálaadás
2010. június 25. 08:52

„Köszönöm Jézusom, hogy dicsérhetlek téged,
életemnek minden napján magasztallak téged."

Szeptemberben a tanév sikeres elkezdéséért kértük a Szentlélek segítségét, most hogy kitört a vakáció 2010. június 13-án a mucsonyi egyházközség kis és nagy hittanosai rendhagyó módon adtunk hálát Istenünknek az egész éves segítségért. Már a délelőtti Szent Liturgiában közösen imádkoztunk a tanév sikeréért, majd délután a közös vecsernye után versekkel és énekekkel adtunk hálát. A közös ima után senki nem sietett haza, hiszen másnap már nem kellett iskolába menni, így a szülők és gyerekek a templomtéren maradva folytattuk a délutánt. Még a gyermekek játszottak, fociztak, rajzoltak, gyöngyöt fűztek az ifjúság vezetésével, addig a szülők finom gulyást készítettek a gyerekeknek. Majd kifáradva a játék után közösen fogyasztottuk a finom gulyást. Este pedig nehéz volt a hazaindulás, mert mindenki jól érezte magát és maradni akart. Ez után a kellemes nap után úgy váltunk el, hogy jövőre hasonlóan szervezzük meg a hálaadást, de a nyáron is törekedünk arra, hogy a gyermekek és szülők közössége még jobban összeszokjon.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert