NEWS ARCHIVE

Templombúcsú Sajószentpéteren

Templombúcsú Sajószentpéteren
2010. június 30. 13:43

Június utolsó hétvégéjén tartotta a sajószentpéteri egyházközség templombúcsúját. A Szent Péter apostol tiszteletére felszentelt templomot 5 esztendővel ezelőtt szentelték fel Marchisano bíboros és Keresztes Szilárd püspök atyák. Így igazi kerek évfordulót, jubileumot ünnepelhettünk. Szombat este alkonyati zsolozsmával kezdtük az ünnepet, ennek keretében Gere Gábor varbói református lelkész tartott elmélkedést. A szentbeszéd középpontjában Péter apostol állt, az "egyszerű halászember", akit megváltoztatott Jézus Krisztus. Péter változása követendő példa számunkra. Az esti szertartás után az egyházközség hívei és az ökumené jegyében a helybeli és környékbeli református lelkipásztorok (Borbély János Sajószentpéter Nagytemplomi, Demeter Zoltán nagybarcai, Gere Gábor varbói, és Major Zsolt Sajószentpéter-Bányai lelkészek)társaságában költöttünk el egy kellemes vacsorát és beszélgettünk egy jót a görög katolikus parókia teraszán.

Másnap aztán a 10 órás utrenye után, 11 órakor kezdődött az ünnepi Szent Liturgia. A szertartást vezette és szentbeszédet mondott Kaulics László, püspöki helynök. Az ünnepi liturgián a borsodi esperesi kerület görögkatolikus papjai koncelebráltak. Kaulics atya a beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy a templombúcsú a templom felszentelésére kell, hogy emlékeztessen minket. A templom a felszentelés által szent hellyé, a világból kiszakított "szent darabbá", ez a különlegesség gyakran nem tudatosul bennünk. Felhívta figyelmünket Szent Péter és Szent Pál apostolok példájára, továbbá arra is, hogy fontos a szeretet és arra, hogy mindig meg kell próbálnunk szólítani az Istent. Az ünnepi liturgia után az elmúlt évek búcsúünnepeinek hagyományát megőrzendő "Ügyes kezek portékája, vegye-vigye hajlékába" mottóval jótékonysági vásárt tartottunk. Az egyes tárgyak fejében beérkező adományt pedig a templomkert ápolását segítő fűnyíró beszerzésére fogja felhasználni az egyházközség.

Öt év gyorsan eltelt, szép ünnep keretében emlékezhettünk mindannyian erre az öt évre és gondolhattunk a következő öt, ötven, ötszáz évre...

Képek az eseményről elérhetőek a következő a honlapon: http://201006bucsu.szentpeter.fotoalbum.hu/galleryview/.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert