HÍRARCHÍVUM

Diakónus-szentelés Rómában

Diakónus-szentelés Rómában
2009. június 5. 14:02

Június elsején a pünkösdhétfői Szent Liturgia keretében Kocsis Fülöp megyéspüspök és miskolci apostoli kormányzó Rómában diakónussá szentelte Dobos András papnövendéket a Pápai Görög Kollégium melletti Szent Atanáz templomban. Dobos András a Miskolci Apostoli Exarchátus kispapja, aki egy év váci, két év nyíregyházi tanulmánya után Rómába került, ahol a Pápai Német-Magyar Kollégium növendékeként a Pápai Gergely Egyetemen fejezte be a teológiai alapképzést, majd egy Moszkvában töltött pasztorális év után licenciáját szintén Rómában kezdte el, melynek most a befejezésére készül.

A Szent Liturgia menete a magyar görög katolikus püspöki liturgia rendjét követte. Az evangéliumot magyarul és olaszul olvasták, a fennhangok pedig a magyar és olasz mellett görög és ószláv nyelven is elhangzottak.

A Szent Liturgiát Kocsis Fülöp püspök úr végezte és ő is prédikált. Vele együtt koncelebrált dr. Kaulics László a Miskolci Apostoli Exarchátus általános helynöke, Pacsai János borsodi kerületi esperes és sajószentpéteri paróchus, Kocsis István szuhakállói paróchus és Horváth Tamás a nyíregyházi Görög Katolikus Papnevelő Intézet prefektusa. Koncelebráltak még a görög és a német-magyar kollégiumok elöljárói is, Manel Nin rektor atya, és Giovanni Xanthakis vicerektor a Pápai Görög Kollégiumból, és Franz Meures SJ rektor atya a Pápai Német-Magyar Kollégiumból. A diakónusi teendőket Nyirán János fődiakónus látta el. A Szent Liturgián a Pápai Orosz Kollégium (Russicum) kórusa énekelt. A diakónus-szentelésen jelen voltak Dobos András kollégiumtársai, római barátai, és örömében osztoztak az ünnepségre érkező családtagjai is.

A diakónus-szentelés után Kocsis Fülöp püspök úr az újonnan fölszentelt Dobos Andrásnak átadta a diakónusi rendi jelvényeket: az oráriont, evangéliumos könyvet, tömjénezőt és a ripidiont. Az orárion az angyalok szárnyát szimbolizálja, és ezáltal arra utal, hogy a felszentelt diakónusnak szinte angyali, vagyis közvetítő szerepe van Isten és az emberek között. A diakónus a szertartások során gyakran az orárionnal jelzi, hogy mi a következő teendő. A szertartások alatt az evangélium felolvasása és a tömjénezés a diakónus feladata. A ripidion, vagyis legyező Magyarországon nincs használatban. A ripidion a bizánci szertartásban hatszárnyú szeráfokat ábrázol, amelyet a diakónus a kehely és a diszkosz fölött mozgat az anafora (eucharisztikus imádság) alatt.

Dobos András diakónus tanulmánya befejeztével hazajön Magyarországra és itt áll szolgálatba.


Zuró Éva

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert