HÍRARCHÍVUM

Ifjúsági Gyalogos Zarándoklat 2010, 2. nap

Ifjúsági Gyalogos Zarándoklat 2010, 2. nap
2010. augusztus 11. 09:42

Helyzetjelentés

Dátum: 2. nap
Helyszín: Nyíracsád-Nyíradony-Szakoly
Csoport: piros, kék
Idő: 20-32 C°
Létszám: 250 fő

A zarándoklaton a helyzet változatlan: menni és haladni (időnkét lehúzódni), énekelni és imádkozni, vidámnak lenni és lelkileg töltődni kell.

A piros és kék csapatokon az előző napi több mint harminc kilométer azért már látszik. Vannak vízhólyagok, görcsölő lábak, előkerültek a fáslik és a kötések, de rendületlenül haladtunk a mai napra kitűzött távon.

A fáradság ellenére a reggel hat órakor kezdődő fakultatív utrenyén több mint ötvenen voltak a népes számú nyíracsádi híveket nem számolva.

Megköszönve a helyiek vendégszeretetét útra keltünk Nyíradony felé. Útközben megálltunk Nyíracsád-Asszonyrész nevű településen Tóth Elek parókustól megtudtuk, hogy az asszonyrész az az örökléskor a család női tagjának járó részt jelenti. A következő pihenőnk a Paraklisz elimádkozása után a guthi erdőben lévő Árpád-kori templomromnál volt, ahol a nyíradonyiak főtt kukoricát hoztak elénk, ezzel csalogatva tovább minket városukba. Az említett helyen Szent Liturgiával üdítettük fel a lelkünket, majd pedig a város sportcsarnokában gulyáslevessel, rétes tésztával és sokféle gyümölccsel a testünket. A délutáni sziesztát követően a második tizenkét kilométeres szakasz várt még reánk, amit a nap heve ellenére egészen jól viseltünk, igaz ekkorra már megtelt a kísérő autó „sánták, bénák és nyomorultak” társaságával. Végül csak megérkeztünk mai szálláshelyünkre, Szakolyba, ahol a hívek nagyobb csoportja énekelve, zászlóval, kereszttel, és a papjukkal felszerelkezve vártak minket, és így együtt énekelve vonultunk be a templomba.

Szálláskeresés, vacsora és vecsernye voltak a további programok. A vecsernye végeztével elköszöntünk püspök atyától, aki a következő napon a másik útvonalon, más színekben zarándokolókat vezeti majd. Az este a fáklyák fényénél énekléssel, játékkal, beszélgetéssel és szúnyogcsapkodással zárult.

Összességében ma is sokat mozdultunk, reméljük, nem csak fizikálisan, hanem lelki értelemben is, így kerülve közelebb a kettős cél, Máriapócs és az örök élet felé.

Takács Gusztáv


Noé bárkája az áldozat hegyéig

Hűs reggelre ébredtünk, az Istenszülőhöz vezető zarándoklat második reggelén, kegyelmes a mi magasságos Urunk. A harmat áztatta füvön megcsillant az életet és a jókedvet adó nap tiszta fénye. Zarándoktársaim már felkészültek egy újabb táv legyőzésére, újabb és nehéz megpróbáltatás várt ma ránk, meleg és aszfalt minden mennyiségben. Az újabb és újabb kilométerek legyőzése közben - ha néhányan tudat alatt is -, de mindannyian felszálltunk a reggeli paraklisz elmélkedése közben említett biztonságos Noé bárkájára. Minden lelki és testi kínunkat, szenvedésünket magunkkal vittük egy összetartó csapatként, hogy majdan mikor elcsigázottan megérkezünk a legcsodálatosabb helyre, hol minden Magyarok édesanyja könnyezte meg hazánkat, mikor nagy szükségünk volt rá, kebleire fogadott minket. Kegyelmes a mi Istenünk, mert megpróbáltatásainkban zarándoktársaink személyében bátorított a folytatásra. Az út során, ahol áthaladtunk, annak lakói finomságokkal tartották bennünk a kondíciót. Köszönetünket és hálánkat fejezzük ki Hajdúböszörmény, Hajdúhadház, Téglás, Bököny és Geszteréd minden lakójának a sok jóért és élményért, melyekben részünk lehetett. Isten áldja meg mindannyiukat! A nap végére elcsigázott csapat érkezett Geszterédre, de a fiatalos lendületben megmaradván még mindig kitartóak vagyunk kitűzött célunkat illetően. Fáradságunkat jó hangulatú foci meccsel és felszabadult tánccal felejtettük. Az est szentséges zárásaként Fülöp püspök atyánk méltóságteljes vezetésével imádkoztunk megtelve áhítattal, hogy szerdai napon is kemény akarattal tudjuk folytatni imádságos zarándoklatunkat Jézus legszentebb és legtisztább édesanyjához, a pócsi Szűzanyához. Mária, segíts!

Kicsák László

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert