NEWS ARCHIVE

A Csengeri Esperesi Kerület első találkozója

A Csengeri Esperesi Kerület első találkozója
2010. augusztus 17. 10:12

Színvonalas rendezvény részesei lehettünk 2010. július 31-én Rozsályban. Az esemény délelőtt 10-kor a görögkatolikus templomban Paraklisszal kezdődött. A szertartást Kocsis Fülöp Hajdúdorogi megyéspüspök végezte. A templom gyorsan megtelt a meghívott vendégekkel és az esperesi kerület híveivel. A vendégek között ott volt Szászfalvi László református lelkész, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára, Dr. Fedor Tibor főosztályvezető, valamint Kozma Péter a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés alelnöke is. A csodálatos szertartás megható pillanata volt, amikor Kocsis Fülöp püspök atya, Kiss Andor esperes és Sztolyka Zoltán Rozsály polgármestere felköszöntötte Tarcza Lászlót abból az alkalomból, hogy a településen 70 éve lát el kántori szolgálatot.

Ezután mindannyian a Béke parkba vonultunk, ahol a Maróthy János emlékműve mellett felállított Kossuth címer avatására került sor. A gyönyörűen faragott alkotásnál beszédet mondott Szászfalvi László államtitkár, Sztolyka Zoltán a község polgármestere és Bakai Kristóf, aki Maróthy János leszármazottja.

A délelőttöt az általános iskolában készült finom ebéddel zártunk. Délután kulturális programok, vetélkedők sora vette kezdetét a gazdasági udvarban.

Először a debreceni Szeredás együttes tagjai szórakoztatták a vállalkozó kedvű apróságokat, majd a Rozsályi Gyermek Tánccsoport bemutatójában gyönyörködhettünk. A nagy meleg ellenére sokan kíváncsiak voltak a környék hagyományőrző egyesületeinek fellépésére is. Bemutatkozott a Rozsályi Béres András Kör, a zajtai Német Nemzetiségi Kórus- és Tánccsoport, a Panyolai Pengetősök Citerazenekar, a Géberjéni Gabrienn Néptánc és hagyományőrző egyesület. Minden fellépő csoportot hatalmas taps fogadott.

Lehetőségünk nyílt másfajta szórakozásra is. Volt itt rendőrségi karate bemutató, lovaglás és kocsikázás, ping-pongozás. A vállalkozó kedvű gyermekeknek a Fehérgyarmati Rendőrkapitányság biciklis vetélkedőt, valamint a Csengeri Tűzoltóság gyermekversenyt szervezett.

A sok érdekes programnak köszönhetően hamar eltelt a délután, amikor gyerek felnőtt egyaránt szép élményekkel gazdagodva térhetett haza. Köszönjük Kiss Andor esperesnek és családjának, valamint Sztolyka Zoltán polgármesternek és a helyi önkormányzat dolgozóinak, hogy részesei lehettünk ennek a csodálatos napnak.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert