HÍRARCHÍVUM

Ötvenezren mondták a Miatyánkot Rómában

Ötvenezren mondták a Miatyánkot Rómában
2010. augusztus 17. 10:26

Nyíracsádi fiatalok is részt vettek a nemzetközi ministráns találkozón

Ismét volt nyíracsádi résztvevője annak a nemzetközi ministráns találkozónak, amit augusztus első hetében rendeztek Rómában. A zarándoklatra négyévente gyűlnek össze azok a ministránsok, akik éveken keresztül hű szolgálatot teljesítenek az oltár körül. Magyarországról 1200 fiatal indult útnak, köztük a legnépesebb, mintegy 170 fős görögkatolikus csoport tagjaként a nyíracsádi ifj. Tóth Elek, Tóth László Gábor, Feró Gábor és Kiss Tamás is. A határon túl élőkkel együtt a magyar csoport volt a harmadik legnépesebb a csaknem ötvenezres nemzetközi csapatban.

Magyarul szólt a pápa

Budapesten közös Szent Liturgián vettek részt, majd Keresztes Szilárd püspök úr indította útnak a zarándokokat. Út közben nemcsak a tájban gyönyörködtek, de amikor eljött az ideje, közösen végezték az imaórákat is. - Amikor megérkeztünk Rómába, rövid városnézés után a Szent Péter téren volt az első nemzetközi program. Hihetetlen élmény volt a több tízezer fiatal egysége a téren. Óriási volt a tömeg, s mégis azt éreztük, milyen kicsik vagyunk a Bazilikához és az Istennek szentelt épületekhez képest. A kis utcákon még túlharsogtuk a mellettünk haladó német ajkú csoportot, a téren azonban olyan hatalmas volt a tömeg, hogy elveszett a hangunk - foglalta össze első élményeiket ifj. Tóth Elek. A fiúk természetesen meglátogatták római nevezetességeket, jártak a Colosseumnál, a Fórum Romanumnál, látták a Trevi-kutat, a Pantheont, de a legmaradandóbb élményt mégis közös imádságok és misék jelentették. - Benedek pápa minden nemzetet, így minket magyarokat is a saját nyelvén köszöntött. Különleges élményt nyújtott a közös magyar mise, de a legfelemelőbb mégis az volt, amikor a több tízezer ministráns egyszerre mondta a maga nyelvén a Miatyánkot - fogalmaztak a nyíracsádi fiatalok, akik nagyon szerencsésnek tartják magukat, mert megérkezésükkor felvezették őket az emelvényre, onnan nézhették végig az első nemzetközi programot, majd később a térről is megtapasztalhatták a több tízezres tömeg egységében rejlő hatalmas erőt.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert