HÍRARCHÍVUM

Mindennapi kenyér

Mindennapi kenyér
2009. június 17. 10:11

Ezzel a címmel tartottunk Ifjúsági Találkozót június 13-14-én Hajdúdorogon, melyen az Ifjúsági Misszió körútjának utolsó állomásaként szerettük volna fiataljainkat megszólítani, s tartalomként pedig azt a „nem mindennapi kenyeret” odaadni nekik, melyre mégis csak nap, mint nap van szükségünk. Ez pedig nem más, mint hitünkben, keresztény fiatalságunkban való naponkénti megerősödés és ennek tudatosítása. Célunk pontosan ez volt, hogy megéreztessük a fiatalnak is igenis szüksége van a hit nyújtotta táplálékra, mely elkötelezettségből fakadó biztonságot nyújt.

Programunkban a szombat délután a szellemi töltekezéssel telt. Két fő előadásban Pál Ferenc óbudai plébános és Dalanics Zoltán hajdúdorogi paróchus gondolatait hallhattuk, melyeket a fiatalokat érdekes címekkel „kecsegtető” csoportos beszélgetések követtek. Tapasztaltuk, hogy mindannyiunk számára szükséges az a szellemi táplálék, mely hitünket elégíti meg, s mely bizony gyakran megválaszolatlanul marad fiatalos éveink során. Ezután közösen a vecsernyét imádkoztuk el, majd az est fő programjaként, már missziós lelkülettel nyitottan a város lakói felé, Mészáros Árpád Zsolt énekes és barátainak koncertjét hallgattuk és táncoltuk „meg” a város főterén. Ezután – a fiatalok különös kívánságaként is – a Székesegyházban az Akatisztosz imádságot énekeltük el, állva, talán egy kicsit arra is gondolva, hogy hitünk próbájaként az Isten hívó szava és jelenléte előtt is meg kell tudnunk állni, már itt a földön, a fiatalos éveink során is.

A vasárnapot a Székesegyházban és annak közvetlen környezetében töltöttük. „Forgatagnak” neveztük el, mert a Hétfejű tündér előadása, a kézművesekkel való személyes találkozás, s különösen a Püspöki Szent Liturgia által azt is megérezhettük, hogy forog velünk a világ, egyszerre és harmonikusan éljük meg Isten szeretetét és az ajándékba kapott földi lét örömeit és lehetőségeit. A Találkozót a Szent Bazil Oktatási Központ fiataljainak, a Dorogiensis együttesnek a koncertje és a Paraklisz imádsága zárta le.

Mindennapi kenyeret próbáltunk adni, táplálékot, melyből, mint forrásból meríthetünk az év során, de még inkább a táplálék mindennapi vételének fontosságát szerettük volna kiemelni, mely nélkül nincs élet, nincs harmónia az Istennel, az Istenben.


A Hajdúdorogi Egyházmegyei Ifjúsági Bizottság

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert