NEWS ARCHIVE

Sajtóapostolok találkozója Debrecenben

Sajtóapostolok találkozója Debrecenben
2010. szeptember 27. 10:18

A sajtóapostolok IX. országos találkozóját szeptember 24–26. között Debrecenben rendezte meg a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége (MAKUSZ), a Debrecen–nyíregyházi Egyházmegye és a Ferences Sajtóközpont. A találkozó helyszínéül a debreceni Szent József Gimnázium és Kollégium szolgált. Az egyházközségi lapok és honlapok munkatársai évente más helyszínen találkoznak, hogy megosszák tapasztalataikat, tovább képezzék magukat, illetve személyesen megismerjék egymást.

A hazai katolikus egyházközségek jelentős részén rendszeres sajtótevékenység folyik: heti, havi vagy ritkább megjelenésű nyomtatott sajtóterméket készítenek, illetve az elmúlt évtizedben a honlapok száma is jelentősen nőtt. Ez a tevékenység jelentősen segíti az egyes közösségek építését és a történtek megőrzését a közösség és az utódok számára.

A debreceni találkozóra az ország minden tájáról, sőt még határon túli területekről (Munkács, Óbecse) is érkeztek sajtóapostolok. A görögkatolikus sajtóapostolokat hárman képviseltük: Feczkó Ágnes, egyházmegyénk sajtószóvivője, továbbá Sajószentpéterről ketten (Dr. Bakonyi Judit és jómagam) vettünk részt az eseményen.

Nagyon színvonalas szakmai programon (többek között előadások médiahatékonyságról, nyelvi klisékről, a Katolikus Egyház életéről, műhelymunka) vehettünk részt, mindezek mellett pedig betekintést nyerhettünk a Debrecen–nyíregyházi Egyházmegye életébe, valamint Debrecen és a környező szatmári vidék sokszínű kulturális és gasztronómiai örökségébe. A találkozó nyitóprogramja során pedig előadást tartott Bosák Nándor megyés püspök is.

A továbbképzés szakmai öröme mellett mások megismerésére és hitünk erősítésére is szolgált ez a kétnapos program. Jövő ősszel lesz az immáron tizedik találkozó. Bízom benne, hogy akkor is részt tudunk venni és a görögkatolikus sajtóapostolokat még nagyobb méretű delegáció fogja képviselni.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert