HÍRARCHÍVUM

Gyűjtés az iszapár károsultjainak megsegítésére

Gyűjtés az iszapár károsultjainak megsegítésére
2010. október 5. 14:38

Maró iszap öntött el hét települést – a Katolikus Karitász már a helyszínen támogatja a katasztrófa érintettjeit.

Október 4-én, hétfőn átszakadt a timföldgyár tározójának gátja Ajka településen, amelyből néhol két méter magasan hömpölyögve több ezer köbméter vörösiszap ömlött ki. Az árhullám Kolontárt, Devecsert, Somlóvásárhelyet, Tüskevárt, Somlójenőt, Apácatornát és Kisberzsenyt érintette. Mintegy 120-an sérültek meg, 400 embert kellett kitelepíteni, több mint 100 embert menekítettek ki a lúgos vörösiszap-ár következtében. Kolontáron a katasztrófa három halálos áldozatot is követelt.

A Katolikus Karitász helyi szervezete és munkatársai a katasztrófa bekövetkezésének első percétől részt vesznek az érintett lakosság biztonságba helyezésében, a kármentesítésben. Devecseren a plébánián az otthonukat elhagyni kényszerülőknek ideiglenes szállást alakítottak ki. Az érintett településeken élelmiszercsomagokat osztanak a rászorulóknak. A maró hatású, nehézfémekkel szennyezett iszap eltakarításához gumicsizmát, gumikesztyűt, vödröt, takarítóeszközöket juttatnak el a Karitász helyi munkatársai a lakossághoz.

Mód Miklós devecseri plébános bejelentette, hogy október 5-én, kedden 17 órakor szentmisét mutatnak be a katasztrófa áldozatainak lelki üdvéért. Mindenkit arra kér, hogy ebben az időpontban az ország minden részén mondjanak imát az elhunytakért és bajbajutottakért.

A vörösiszappal elöntött területeken élők megsegítésére a Katolikus Karitász gyűjtést szervez. Az adományokat a Raiffeisen Bank 12011148-00124534-00800007 számú számlájára várják, a közlemény rovatban az „ISZAPÁR” megjegyzést kell feltüntetni.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2017 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert