HÍRARCHÍVUM

Szent Efrém Férfikar az új évadban is

Szent Efrém Férfikar az új évadban is
2010. október 15. 10:20

Tisztelettel köszöntünk mindenkit férfikarunk nevében, reméljük, hogy az új évadban is találkozunk hangversenyeinken.

Nagyon örülünk, hogy ezen megkésett hírlevél ellenére is sokakat üdvözölhettünk a szeptemberi fellépéseinken. Ezek szerint a honlapunk működik: www.szentefrem.hu.

Egyúttal rögtön elnézést is kérünk, hogy hírlevelünket csak most bocsátjuk közre. Rendkívül sokat kellett próbálnunk, szerveznünk, hogy feladatainkat megfelelően el tudjuk látni, ezért kissé háttérbe szorult a tájékoztató funkció – de most pótoljuk!

Meg kell osztanunk rögtön az elején azt az élményt Önökkel, amit a Donaufest 2010 rendezvény alkalmából a hatalmas Ulm-i Münsterben tartott augusztus végi fellépésünk jelentett számunkra. Kelemen József orgonaművész barátunkkal mintegy 1000 ember előtt adtunk rendkívül sikeres és átütő koncertet, a nagyszerű sajtóvisszhang is ezt emelte ki.

Az ősz egy egyedi, nagyon szép és felemelő ünneppel kezdődött számunkra. Énekes szolgálatot láttunk el a felújított Máriapócsi Kegytemplom megáldása alkalmából celebrált Szent Liturgián: sok ezer ember, bíborosok, érsekek, püspökök, több száz áldozópap, valamint állami és önkormányzati vezetők figyelték a több órás szertartás alatt a Szent Efrém Férfikar liturgikus énekeit. Rendkívül sok elismerő szót is kaptunk a jelenlévőktől, Schönborn bécsi bíboros érsek külön kiemelte kórusunk teljesítményét. Reméljük, hogy ez az elismerés egy, a Stephansdom-ban tartandó liturgián, vagy hangversenyen való megjelenést is jelenthet.

Két itthoni fellépés folytatta a szeptemberi programot: Gyöngyöstarján és Miskolc-Avas római katolikus templomában szeretetteljes és értő közönség fogadott minket. Hálásan emlékszünk vissza a meleg fogadtatásra a koncerteken és az azt követő együttléteken egyaránt. (Ugyancsak ezt mondhatjuk el az okt. 10-i kaposvári szentmiséről és az azt követő vendéglátásról.) Remekül éreztük magunkat!

Szept.29-én a Batthyány tér Szt. Anna templomában a Filharmónia Budapest Kht. rendezésében Sáry László (70) és Dukay Barnabás (60) zeneszerzői estjén a férfikar ősbemutatót énekelt: Kerubok és szeráfok címmel. Sáry László augusztus második felében fejezte be a nekünk ajánlott művet, amelynek tanulása során a kollégák minden tapasztalatára és ügyességére szükség volt, hogy úrrá legyünk a Laci barátunk által feladott leckén. Sokat dolgoztunk a darabbal, amelyet ezúton is köszönünk Sáry mesternek: szeretnénk, ha itthon és külföldön is sokszor előadhatnánk még – hiszen ez ránk lett írva.


S most a hátralévőkről:

Okt. 15-én pénteken 18.45-kor (!) a Millenáris Teátrumban 6 énekesünk részt vesz Eötvös Péter Madrigálkomédiáinak megszólaltatásában az Új Zenei Stúdió tiszteletére Rácz Zoltán által összeállított hangversenysorozatban. Mondanunk sem kell talán, hogy ez sem tartozik a könnyű nyáresti szórakozások közé – csak úgy kell hatnia, mintha az lenne… Ez a „bűvésztrükk” tavasszal a Ligeti Nonsense madrigáloknál már sikerült a Müpa-ban, most is megpróbáljuk.

Okt. 16-án szombaton a Régi Zeneakadémia Dísztermében (Andrássy út-Vörösmarty utca sarok) délelőtt 11 órakor Liszt Ferenc előtt tisztelgünk férfikari műveinek bemutatásával. Első és második Liszt CD-nk anyagából állítottuk össze az egyórás matinét, lesz benne szerenád, katonadal, szent ének, zsoltár, bordal és ünnepi ének – mint a mesében…

Okt. 17-én egy igazi különlegességben működünk közre: Mandel Róbert barátunk szerkesztésében és közreműködésével 600 év hangszercsodái címmel a Müpa Fesztiválszínházában 19.30-kor elképesztően színes és izgalmas műsor mutatja be ezeket a „csodákat” – melyeket a nemzetközi régizenei élet sztárjai szólaltatnak meg – s ebbe némi vox humanát csempészünk a még nagyobb élvezet okán.

A sűrű hétvégével még nincs vége az októbernek: Liszt születésnapja (okt.22.) utáni vasárnap délután, okt.24-én felkeressük Doborjánt, a nagy mester szülőfaluját Burgenlandban. (Ha ellátogatnak netán ide, Raiding nevét írják az útvonaltervezőbe, mert a sógorok így nevezik e híres helységet.) 17 órakor a helyi Plébániatemplomban Kelemen József orgonistával tisztelgünk a mester előtt: Liszt Ferenc és öröksége a magyar férfikari zenében c. műsorunk újdonság – reméljük a Liszt év során sokfelé elhangzik majd. Párhuzamba állítottuk Liszt és az őt követő magyar szerzők: Bartók, Kodály és Boksay műveit, mint a liszti oeuvre három lehetséges zenei elágazását – reméljük, hogy a Liszt Festival Raiding hallgatósága is izgalmasnak találja ezt az összeállítást.

S aki netán rémülten kérdezi magában, hogy hova lett a „hagyományos” bizánci zene a programjainkból, annak elmondhatom, hogy épp most állítunk össze az országot átfogó, mintegy 10 koncertből álló, a Bizánci mozaikok c. díjnyertes albumunkat bemutató hangversenysorozatot. Erről is lesz külön hírlevél.

Várunk szeretettel Mindenkit a Szent Efrém Férfikar fellépésein!

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert