NEWS ARCHIVE

I. Görögkatolikus Tudásolimpia

I. Görögkatolikus Tudásolimpia
2010. október 29. 12:54

A Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola Nyelvi Lektorátusa és a Hajdúdorogi Egyházmegye Pasztorációs Irodája együttműködve meghirdeti a „Görögkatolikus tudásolimpia” elnevezésű tanulmányi versenyt, melynek célcsoportját azok a görögkatolikus diákok jelentik, akik a 2010/2011. tanévben az általános iskola 7-8. osztályába, illetve a nyolcosztályos gimnáziumok 3-4. évfolyamába járnak. Ebben a tanévben először angol nyelvből hirdetjük meg a versenyt.

A verseny célja, hogy közel egy tanéven átívelő versenyszituációt teremtsen az angol nyelvet tanuló diákok számára, és hogy a tanulók komplex rálátást nyerjenek az adott idegen nyelv nyelvtani problémáira, valamint a görögkatolikus világgal idegen nyelven is ismerkedjenek meg. A versenyfeladatok on-line és postai úton is megoldhatók.

A verseny 2010. december 6-tól 2011. március 6-ig tart, majd ezt követi a döntő forduló.

Jelentkezni lehet 2010. november 17. és 2010. november 30. között. A jelentkezés módja a világhálón 2010. november 19-től november 30-ig az atanaz@atanaz.hu email címre elküldve az alább csatolt, kitöltött jelentkezési lapot.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum


Csatolt dokumentum(ok):

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert