Történelmi tapasztalatainkból tudjuk, hogy akinek nincs gyökere, azt elviszi a szél. Ez a gondolat késztet minket, tanárokat arra, hogy nemzeti ünnepeinken évről évre együtt ünnepeljünk tanítványainkkal.

Ahhoz, hogy valamit szeressünk, ismernünk kell, ezért az emlékműsorok megtanulása előtt megismertetjük a szereplőket az adott történelmi karokkal. Próbák közben lassan életre kelnek az érzelmek is, s reméljük, hogy a nézők lelkében is sikerül visszhangot keltenünk.

1956 eseményei még a felnőttek körében sem egyértelműek. A gyerekek élményei dokumentumokból, irodalomból, zenéből, képekből táplálkoznak. A próbák során egyre inkább ki tudták fejezni a szabadságvágyat, az összefogás élményét, a lelkesedést, az önfeláldozást.

Együtt építettük a barikádot, festettük a tankkal szétlőtt budapesti utca képét, rendezgettük az archív anyagokat. Próbáltuk a felhasznált népdalokat, válogattunk a komolyzenei anyagok között.

A műsor összeállt, megmutattuk, mit érzünk, s a közönség velünk érzett.

Az összefogás erejében való hitet bizonyítottuk, amikor a megemlékezés végén a kolontári iszapár által okozott kár enyhítésére gyűjtöttünk. Közös elvünk: „Hazádnak rendületlenül légy híve, oh magyar”

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum