HÍRARCHÍVUM

Szent Demeter ünnepe Vásárosnaményban

Szent Demeter ünnepe Vásárosnaményban
2010. november 2. 15:55

A hagyományhoz hűen ebben az évben is méltó módon megültük Szent Demeternek, egyházközségünk védőszentjének az ünnepét. Egyelőre még nem templombúcsúnak hívjuk, mert templomunk még nincs, de a Szent közbenjárásában bízva reméljük, hogy minden várt és váratlan nehézséget elhárítva előlünk hozzásegít minket ahhoz, hogy az Istent hamarosan saját templomunkban dicsőíthessük. A Szent Liturgiában viszont örömmel adtunk hálát azért, hogy a közösségi ház és lelkészlakás már tető alá került.

A Szent Liturgia elején a hittanosok Szent Demeterről szóló szekvenciát adtak elő, a nehéz szöveg ellenére nagyon szépen és komoly átéléssel. Ünnepi szónokunk, Nyirán János fődiákónus, püspöki irodaigazgató atya Szent Demeter életpéldájából kiindulva buzdított minket, és felhívta a figyelmünket arra, hogy egy templom építése Istenbe vetett hitünk és bizalmunk kifejeződése, tanúságtétel és példa minden ember számára.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert