HÍRARCHÍVUM

Kántorok lelkigyakorlata

Kántorok lelkigyakorlata
2010. november 3. 16:37

A Máriapócsi Zarándokházban immár majd tíz esztendeje évente négy alkalommal rendezzük meg főtisztelendő Gorcsa György tokaji esperes-parókus vezetésével a kántorok lelkigyakorlatát. Az ország minden szegletéből érkeznek ilyenkor nemcsak hivatásos görögkatolikus kántorok, hanem hagyományunk, egyházi énekeink, szertartásaink iránt érdeklődők is.

Az itt töltött idő alatt a résztvevők kemény munkával átismétlik, újratanulják az éppen aktuális szertartásokat, az év időszakainak megfelelően. A lelkes csapat a péntektől vasárnapig tartó együttlét ideje alatt kamatoztatja is tudását a kegytemplom szertartásain, melynek csúcsa természetesen a vasárnapi ünnepi Szent Liturgia. A program évről - évre nagyon várt esemény köszönhetően Gorcsa György atya fáradhatatlan munkájának na és persze a Pócsi Könnyező Szűzanya sokakat magához ölelő szeretetének. Talán ezért is olyan remek a hangulat, melynek köszönhetően a megszokott régi arcok között gyakran tűnnek fel újonnan érkezettek is.

A lelkigyakorlat időtartama: 2010. november 26-28.

Idén is szeretettel várunk minden érdeklődőt!

Jelentkezni a zarándokháznál, a (42) 585 020 számon lehet.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert